Ebben a rossz időben nem is olyan egyszerű Zalánnal. Egyrészt még mindig nem gyógyult meg és sokszor nyűgös, türelmetlen, másrészt annyira már nincs rosszul hogy ne tudjon villám sebességgel pakolni. Értelemszerűen nem össze, hanem szét. 😀

Így amikor itthon vagyunk, szinte szakadatlan pakolás folyik. Ő szét, én össze. 😀 Azt hiszem, ezt minden kisgyerekes anyuka jól ismeri. Most egy kicsit a mi ez? mi az? korszak meg is bonyolítja a dolgokat, hiszen pakolás közben ezerszer megkérdez mindent. De ez még mindig jobb, mint a miért? korszak. Emlékszem, Andrásom órákon keresztül mindent megkérdezett anno, mi miért? 😀

Ma be kellett futnunk Győrbe reggel, mert Jázminnak nem volt kabátja. Hááát, mit mondjak. Ami volt az vagy vékony volt, vagy drága… Pedig az összes turkálót végigjártuk. Erről ennyit. Ahogy Zalánnal jöttünk haza, apa mondta neki, hogy nemsokára megyünk megint a doktornénihez, Zalán pedig olyan édesen mondta, hogy ő bizony szereti a doktornénit. 😀 Mikor látta, hogy hazafelé vettük az irányt, akkor pedig kijelentette, hogy ne menjünk haza, menjünk a doktornénihez.

Mostanában próbáljuk mondogatni neki, hogy mennyire ügyes nagyfiú, nem kell sírni a szemcseppnél. És ha nem sír, lehet megkérjük a doktornénit, hogy próbálja meg altatás nélkül megnézni mi lapul a szemecskéinek a mélyén. Hátha… Bár a tortúra lényegében megmaradna, mégis csak könnyebb lenne ha nem kellene altatni. Reméljük eljön ez az idő is, talán nem is olyan sokára. 🙂

Zalán kis szószátyár lett. Egyik nap nem akart, nem volt hajlandó elaludni ebéd után. Másnap előadta, hogy azért nem aludt, mert jött a mumus és elvitte a zsákjában Győrbe. 😀 Imádom a cuki fejét! <3

Tudom, hogy az életet, főleg a mi életünket csak egy kis iróniával és sok-sok humorral lehet túlélni, de ehhez Zalán nagyon sokat tesz jozzá. Sosem unatkozunk mellette és mindig megnevettet! Annyira lehet szeretni!

Olyankor, mikor valami miatt rossz kedvem van, igyekszem inkább ezekre a pillanatokra gondolni. Illetve nem gondolni arra, ami bánt. A helyzetünk nem könnyű, igazából reményünk sincs, hogy mostanában változzon vagy könnyebb legyen, így talán a néma belenyugvás jellemzi leginkább a helyzetünket. Sokszor bánt, sokszor fáj, ha belegondolok, mennyi minden hiányzik. A közelgő ünnepekre gondolni se merek. De igyekszem tartani magam, mert a gyerekeknek szüksége van rám.