Most, hogy szerencsésen túl vagyunk a hétfői kontrollon, próbálunk visszarázódni a hétköznapokba. Olyan hétköznapokba, amelyet bármely más család is él. Apa dolgozik (sajnos a héten Győrben), András focizni jár, a kicsik meg a legnagyobb örömömre itthon vannak. Se iskola, se ovi, se korán kelés, se tanulás… 😀 Ezt szeretem!

Igaz, a lakás kisebb bomba találatot kapott, mert mindenütt van 1-1 játék elrejtve. De így a jó! Akkor is, ha káosz van, akkor is, ha hangoskodnak. Zalán is nagyon élvezi, hogy itthon vannak a nagyok, valakinek mindig van ideje, hogy egy jót játsszon vele, vagy egyet kergetőzzenek. Viszont mostanában nagyon megszerette a meséket. Imádja, ha olvasunk neki, de a tévét is szívesen kuksizza ha valamelyik leányzó éppen mesét néz. A kedvenc a Gru, azt mondta éppen tegnap, neki minyós (így hívja Zalán) nadrág kell. 😀 😀 😀 A kis élelmes! 😀

Tegnap itthon volt apa és végre megejthettük a régóta tervezett utat Szombathelyre a temetőbe. Reggel 7-kor indultunk, délután 3 órára értünk haza. Visszafelé indulás előtt még otthon megebédeltünk és jöttünk is. Elég rossz, hogy ilyen messze van Szombathely! 🙁 Most volt a nővérem halálának 5. évfordulója, így a halottak napjával összevonva vittem el a koszorúnkat és mindenki nevében gyújtottunk gyertyát is. Szerencsére nekem csak egy halottam van, nem is szeretnék mostanában többet! Azt hiszem ezzel mindenki így van! A lényeg, hogy letudtuk ezt is! Amíg mi elvoltunk, addig mama vigyázott a három kicsire.

Lassan közelednek az ünnepek. Hogy mi hogy lesz, még fogalmam sincs, de addig még 2 út is vár ránk Budapestre. Egyik november 30-án, másik december 9-én. Még azt sem tudom a télapó hogy lesz, hiszen Zalán már érdeklődőbb, mint tavaly, és szívesen belekóstol a tesók dolgaiba, ha egy pillanatra is elfordulok. Az egyértelmű, hogy Zalán diabetikus télapót kap, ha sikerül rendelnem, de a többiek… Még rejtély hogy lesz! Mindenesetre már nekiálltam agyalni a dolgon, hogy valami okos döntést hozhassak, ami mindenkinek jó. Hogy anyagilag megengedhetünk-e magunknak 4 csomagot, azt se tudom, de talán nem is baj, ha nem. Persze, a gyerekek nem örülnének neki, de ez van. Még mindig Zalán egészsége a legfontosabb és ez így is marad!

A karácsonyhoz is hasonlóképpen állok. András már nagy, biztos vagyok benne, hogy megérti, ha nincs. Persze nem esne neki jól. A lányok keményebb diók lennének de… De mégiscsak rangsorolni kell, és még mindig Zalán az első. Amiért vállalok minden csatározást, durcit, hisztit. majd jövőre már jobb lesz, mert így kell lennie! Most az a lényeg, hogy minden egyes daganatmentesen töltött nappal közelebb jussunk a teljes gyógyuláshoz. Amíg fedél van a fejünk felett, meleg van és van étel az asztalon, addig nincs gond. A lényeg, hogy együtt legyünk! Együtt, Zalánnal! 🙂