Az ember már-már belenyugszik a helyzetbe. Nincs mit tenni, a megváltoztathatatlannal nem lehet vitázni, nem lehet tagadni, nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne. Az élet megy tovább és nekünk lépést kell tartanunk vele.
Így újra felvesszük a kesztyűt és harcolunk. Küzdünk Zalánért.
Sajnos a körülmények hátráltatnak, nem is kicsit. Ma reggelre minden előzmény nélkül elromlott a telefonom. Nem tudok hívni és engem sem tudnak hívni. Az sms-ek elmennek, fogadni ia tudok. Sajnos nem garanciális, javításra pedig esély sincs. Pedig fontos lenne, hogy pl. ahogy tegnap este is, elérjen az orvos.
Annyira vártam a reggelt! Végre fizetés! Erre apa nem kapott fizetést. Az utóbbi napokban már érkeztek hírek, hogy nem lesz fizetés, de apa tegnap megnyugtatott, Hogy lesz. Hát nem lett! 🙁 Nem hiszem el! Nem hiába hozta az Origo pár napja főoldalon… El vagyok keseredve. Miből fogom fizetni a számlákat??? Karácsony előtt raknak ki a lakásból! Csodaszép! Elég! Mi jöhet még?
Zalánnak se tudok megvenni így nem hogy mindent, semmit sem!!! Karácsony? Már nem is álmodok róla!