Hihetetlen,  hogy már február van! Hihetetlen, hogy apával ma ünnepeljük a megismerkedésünk 10. évfordulóját. Ahogy ő fogalmazott, mennyit kibírtam. 🙂 Szerettem volna neki széppé varázsolni ezt a napot, de egyrészt ma (is) estig dolgozik, másrészt hónap végének utolsó napján ez nálunk lehetetlen!  🙁
Mennyi minden történt ez alatt a 10 év alatt! 10 év ilyenkor Győrben laktam, András kicsi volt, én dolgoztam. És hogy szerettem így élni! Aztán apa egyszer csak belecsöppent az életünkbe. Tegnapelőtt volt 10 éve, hogy az első SMS-t elküldte, amire én csak annyit válaszoltam, hogy mentőssel elvből nem ismerkedem. 🙂 És mégis!
Bár az első találkozás után nem tettem volna rá az életem, hogy valaha még látni fogom, ennek ellenére fél évvel később már az esküvőre készültünk. Talán tudtuk, hogy ez nem a szokásos szalmaláng, ami fellobban s elég.
A 10 év alatt 3 gyönyörű gyerekünk született és András is közös gyerek lett. 🙂
Sok minden vagyunk túl és hiszem, hogy sok minden vár még ránk. Remélhetőleg a rosszat lassan magunk mögött hagyjuk és csak jó dolgok fognak velünk történni (gyerekből nem kell több!). 🙂

Sajnos már csak 1 hetünk van itthon és újra menni kell. Míg nem feltétlenül szükséges, inkább nem is gondolok rá mivel fog járni ez az út. Rettenetesen félek tőle, hiszen a kontrollt egy MRI követi, ami magában a legnehezebb. A végeláthatatlan várakozás étlen-szomjan, hiszen nem tudjuk mikor kerül be Zalán az MRI-be. A branül bekötése, az egész napos kórház…. Nem akarom! 🙁 De muszáj! 🙁