A mai nap is korán kezdődött. Zalán fél 2-kor sírva ébredt fel,  alig tudtam megnyugtatni. 2 körül nagynehezen visszaaludt. Persze az én alvásomnak annyi. Amúgy sem vagyok egy nagy alvó és ha éjjel fel is kell kelnem, akkor lőttek az éjszakának. Már gondolkodom, hogy iratok az orvossal valami kockacukornál erősebb nyugtatót hogy legalább néha tudjak pihenni. De nem akarok rászokni. Ha valaki, akkor én tudom milyen!
Apával tegnap este úton hazafelé konkretizáltuk a jövő hetet. Sajnos mivel az MRI viszonylag hosszú mélyaltatással jár és olyankor maximum 30 percnyire távolodhatunk el a kórháztól egész nap, így mivel nem tudjuk mikor végzünk, azt az éjszakát is Budapesten töltjük. Na puff neki, még drágább lesz az a hét! 🙁 Pffff! Rohadt anyagiak! Milyen jó is lenne ha csak 1 nap nem kellene osztani, szorozni! Így most hirtelen azt sem tudom,  az étkezések hogy lesznek, hiszen 3 napig csak nem ehet hideget Zalán. Főleg úgy nem, hogy pl. kenyeret ő nem is eszik. Nehéz lesz, már most tudom.
És nem csak nekünk! A gyerekek is rosszul viselik azt is, ha csak egy napra megyünk el. Hát még háromra! 🙁
Úristen, mennyire szeretném, ha nem emiatt utaznánk, hanem valami fincsi kis wellness szállodában áztatnánk a hab testünket (nem röhög!). De ez a valóság akkor is, ha kínomban már itt kacarászok az ágyban saját nyomorunkon, miközben Zalán itt szuszog mellettem! Ő persze tud aludni. 🙂 Miután engem felébresztett. 🙂 Arany maszatom, mennyi minden vár rá megint. 🙁 És még egy épkézláb programot se tudok neki, mint pl. a múltkori Tropicarium.
Lassan kel a nap és kelnek a gyerekek. András indul a suliba, a lányok és Zalán maradnak itthon. Jázmin még mindig beteg, már náthás is. Csenge is. Csak remélem,  hogy Zalán nem kapja el. Mindenesetre most az orrszívót bekészítem az autóba, hátha megint szükség lesz rá. De ne legyen!
Apa felhozta a kávémat, így azt hiszem már búcsút inthetek az alvásnak mára. Nap közben esélytelen pihenni 3 nyüzsgő kicsi mellett, de nem is baj! Elterelik a gondolataimat, ami jó. Elvileg ma érkezik megint anyám! Te jó ég, mi lesz ebből már megint? 🙁
Ma van Csenge névnapja. Ajándékkal nem készültünk az ismert okok miatt, de egy kis csokit fogok neki venni a boltban.
Mindig figyelmeztetem magam, hogy egyszerre csak 1 lépést akarjak megtenni. Így megy ez, mióta Zalán beteg lett. Azonban minduntalan visszatér egy-egy vágy, terv. Annyi dolog van, amit szeretnék,  ami megvalósításra vár. Vár? Erről egy bölcselet jut eszembe mindig!
“Egyszer egy tanítvány megkérdezte a mestert:
Sokat kell még várni, hogy jobban alakuljanak a dolok?
Ha várunk, akkor még sokat… Felelte a mester.”