2016.02.05.
A jó hír, hogy apa fizetése megérkezett. A rossz, hogy 20 ezerrel kevesebb, mint amit kapnia kellett volna. Szuper!
Napok óta arról szólnak a hírek, hogy háborognak a mentők. Valahogy nem csodálom!
Nem érkezik időben a fizetés, összevissza számfejtenek. A gyerekeknek se mondhatja az ember, hogy nincs ebéd vagy vacsora, mert csúszik a fizetés. Ahogy a közmű számlákat is határidőre kell fizetni. És ugye a mi helyzetünk amúgy se könnyű! Zalán betegsége, ami egy kisebb vagyont elvisz havonta, a letiltás… Pf! 🙁
Zalán rémálmai sajnos úgy néz ki állandósultak. Nagyon-nagyon sokszor felsír éjjel, hogy fél. Nem könnyű így. Nagyon nem könnyű. Sajnálom, féltem és nem is tudom mit tudnék tenni, hogy könnyebb legyen neki.
Sajnos már csak 2 napot töltünk itthon. Nem akarunk menni, de muszáj! Hogy milyen híreket kapunk? Csak Isten jóindulatában és az orvosok tudásában bízhatunk. Szeretem Zalánt! Isten látja lelkemet, bármit megtennék érte, hogy újra egészséges legyen. Ebben a helyzetben nincs választásunk, nem tehetjük meg, hogy feladjuk. Menni kell, tenni kell akkor is, ha fáj, ha a szívünk szakad meg belé. Bárcsak megtehetnénk, hogy ha nem akarunk, nem megyünk. Bárcsak egy egyszerű gyerekbetegségről lenne szó!
Sokszor nem is gondolok rá, csak élek, megyek, teszem a dolgom. De van mikor bevillan és napokig gondolkodom azon, miért minket állít ekkora próba elé Isten. Miért nem lehet nekünk is “egyszerű” életünk, szokásos, mint másnak. Különlegesek vagyunk? Igen! De szívesen lemondok róla! Nem szeretnék mást, mint apróságokon bosszankodni, csendesen gyereket nevelni. Nyugodtan elaludni és mosolyogva felébredni. Vajon valóra válik ez valaha?
4 thoughts on “2016.02.05.”
Csengének, Nagyon sok boldog névnapot kívánok! 🙂
“Soha, de soha nem szabad feladni, mert igenis vannak csodák. Csak eléggé kell hinni bennük, akkor is, amikor a vágyott végeredmény reménytelennek látszik.”
Sándor Anikó
Üdv: Aloha
Kedves Anyuka!
Az egyik szemem sír, a másik nevet.
Tudom, hogy sajnos vannak mély pontok, de kérlek sose add fel, mert lehet hogy betegecske még az a csöpp gyermek, de a ti szeretetek által és az orvostudomány jelenlegi állásával, reméljük a legjobbakat, hiszen vannak jó orvosaink, akik nem mennek el és hidd el szeretnek gyógyítani és segíteni.
Ha elcsüggednél kérlek ez az idézet jusson mindig az eszedbe:
“Isten a legerősebbeknek adja, a legnagyobb harcokat!”
Tudom, hogy nem sok, amiben segíteni tudok. De remélem olvasod, azokat amiket írok, mert én úgy hiszem vannak jó és gyógyító szavak – mindegy ki mondj – mert úgy is érzed, ha szívből mondják és ahogyan a rossz kívánságok, úgy a jók is valósággá válnak.
Szóval; sok erőt és egészséget kívánok nektek továbbra is!
És ha imádkozom, rátok is gondolni fogok!
Szeretettel: Henrietta
Köszönöm, mindig olvasom. 🙂
Szia,
A miértekre sajnos nem tudjuk a válaszokat. Egy dolgot tudok, hogy ebből az egészből biztosan valami nagyon jót fog kihozni Isten! Látják az emberek, az olvasók a küzdelmeiteket és a kitartásotokat és ez másokat is arra ösztönöz, hogy soha de soha ne adják fel! Én hiszem, hogy benneteket is nem véletlenül választott, ha mondhatok ilyet. Nem Isten adta Zalánnak, a nagy harcosnak bizony ezt a betegséget. Ez a másik oldalról jött. Viszont Isten megengedi valamiért. Ismerek egy jó idézetet: “Isten annak adja a legnagyobb csatákat, akik a legnagyobb, legerősebb harcosai.” – valahogy így szól. Számomra is sokszor bátorító volt ez az idézet, amikor valaki elmondta nekem. Az én életem is a születésemtől fogva egy hatalmas harc, nem csak nekem a szeretteimnek is. És az én édesanyám is olyan anyatigris, mint Te! Ezért csakis tapasztalatból merem elmondani ezeket. Más nem tudhatja, aki nem kapott az életben ilyen nagy csatákat, megpróbáltatásokat igazán. Zalán egy hős, harcos, kivételes kisfiú, ahogy Te is és a család többi tagja is kivételes! Minden harc és küzdelem bármily nehéznek tűnik és úgy érezzük gyakran, hogy nem bírjuk tovább, mégis bírjuk, ki kell bírni és megerősít. Igaz, csak 23 éves vagyok, de azt hiszem ez nem számít, aki egész életében nagy csatákat vívott meg.
Nem tudom mennyire lehetett bátorító, amit így elmondhattam, csak remélni merem, hogy valamelyest az volt és segített. Imádkozom. És már meg fogjuk nézni a listát is, mire van szükségetek és amiben tudunk támogatunk. Minket is a Jó Isten tart el, csakis ő, de ha van valami plusz, tovább adjuk Tőle 🙂
Szeretettel: Adri