Iszonyatosan hosszúnak tűnt az a pár perc amit Zalán a műtőben töltött. Bár tulajdonképpen nem is tudom mennyi ideig volt benn. A várakozás mindig hosszúnak tűnik, ha az ember aggódik. Sokminden bevillan ilyenkor. Szinte újraélem az egész eddigi utunkat abba a pár tízpercbe sűrítve. A legrosszabb az a tehetetlenség, hiszen nem tudom mit fogok hallani mikor Zalán kijön. Próbálom elhessegetni magamtól minden alkalommal a rosszat és csak a jóra próbálok gondolni. Nem nagyon megy december óta. De mindig bízok. Mi mást tehetnék?
Zalánnak van esélye a betegséggel szemben. Sőt! Jó esélye van! Igaz, ehhez megannyi műtét, kezelés, altatás kell. Biztos vagyok benne, hogy neki nehezebb, mint nekünk. Csöpp kis 2 éves fejével még nem tudatosul benne, hogy miért kell ezeken a dolgokon időről időre átesnie. Talán neki ez úgy ahogy természetes is. De fél. Ezt tudom, mert látom, érzem rajta. Van egy helyiség a kórházban, ahova nem akar bemenni (ahol a szemcseppeket kapja). Ha arra megy, messziről kikerüli azt az ajtót. Retteg a szemcseppektől.
Sokat gondolok rá mostanában,  hogy kellene keresni neki egy gyerekpszichológust. Nem pszichiátert, mert nem akarom, hogy gyógyszerrel kezeljék! De a rémálmok egyre sokasodnak és Zalán egyre jobban begubózik. Olyan dolgokon is sír, amin régen nem szokott. Emellett verekszik is. Nem tudom mitévő legyek!
Szerettem volna azt hinni, vagyis inkább azt gondoltam,  Zalán olyan gyerek, mint a többi hasonló korú kisfiú. Azonban nem így van!  Az eddigi élete során több olyan dolgon esett át, mint más talán egész életében sem. És őt így kell felnevelnünk. A lehető legtöbbet megőrizni az ártatlan gyermeki lelkéből. Ehhez nagy segítségünkre van, ha egy-egy rossz élmény, kezelés,  altatás után el tudjuk vinni egy olyan helyre, ami maradandó emlékként őt erősíti.
Múlt alkalommal egy kedves segítőnk által eljutottunk a Tropicariumba, ma pedig a Miniversumot néztük meg. Zalánnak nagyon tetszett minden. A gombokat pedig,  amivel fényeket, hangokat kapcsolhatott be, élvezettel nyomogatta. Öröm volt nézni a sok sírás után a boldogságát. Bennem is engedett a feszültség látva, mennyire jól érzi magát. A játszóházban pedig jót vonatozott. 🙂
Ebéd gyanánt vettük pár kiflit és felvágottat. Zalán persze a kiflit nem ette, de a felvágottat kétpofira tömte. Nagyon éhes volt már. És fáradt is.
Most már itt vagyunk a szálláson és Zalán a szőnyegen autózik. 🙂
Ma már nem vár rá semmi rossz! 🙂