2016.02.10.

2016.02.10.

Még mindig nem mondhatom, hogy Zalán jól van és lassan már olyan elfogadottként éljük meg ezt. Ennek ellenére nem örülünk neki, de egy idő után belátjuk, hogy bármit is teszünk, az időre kell bíznunk magunkat.

Így inkább a minket körülvevő dolgokra koncentrálunk. Pl. a házra. Szépen haladunk, jelenleg a festésnél tartunk. Jövő hét végére várjuk végre a fűtésszerelőt és utána szeretnénk padlózni a szobákat. Szeretnénk… A korlátokat ismeritek!

Így most az alsó szintnek kellene nagyon gyorsan nekiesnünk, de eddig úgy néz ki, az idő nem akar kegyes lenni hozzánk, hiszen nagyon tartósan kitart a rossz, hideg idő. Pedig kellene haladni, Zalán miatt. Nagyon kellene!

Ki kell hozni abból a penészes, egészségtelen környezetből, amiben most vagyunk. Hiába tettük le ott is laminált padlót a szőnyegpadló helyett, hiába lett a linoleum helyett járólap, a falakba évtizedek óta élő penészt nem tudtuk kiírtani.Ami falat mi vakoltunk újra, azon is kiütött már mind a nedvesség és a penész. Muszáj lépnünk! 

Most már a második olyan telet húzzuk, hogy Zalán nem keveredik ki a betegségekből, sőt, egyikből a másikba esik. Annak ellenére, hogy az összes csodaszert rendszeresen kapja, amit úgy ítélünk meg, hogy segíthet a gyógyulásában. Mert ebben hiszünk töretlenül! Mégis, ilyenkor újra és újra elgondolkodom azon, mit tehetnék még… Mert nem elég! Mert a gyerek még mindig beteg! 

Ezerszer fertőtlenítem végig a lakást, naponta irtom az újra és újra felbukkanó penészt. Ahogy egyik helyen lefújom, a másikon előjön. Próbálkoztunk minden csodaszerrel, újrafestéssel, penészirtó adalékkal, de semmi. Nincs mese, mennünk kell, míg nem késő. 

Turbó üzemmódba kell kapcsolni a házban, de még jónéhány dolog hiányzik. A padló, zuhanycsaptelep, lámpák, kapcsolók, wc tartály és a többi… De a költözéssel is újabb akadályok keletkeznek, hiszen kelleni fog függönykarnis, konyhaszekrény… És ezek csak a legapróbb dolgok! 

Tanácstalan vagyok hogy járunk jobban, hogy tudnánk a kevésből, sőt, a semmiből homokvárat építeni. 

Nagy a stressz!  Az alapbetegség, a mostani betegség, a házfelújítás körüli gondok és megoldandó dolgok… Olyan jó lenne elmenni valamerre csak 1-2 napra, ahol nem kellene ezzel foglalkozni. De tudom, ez lehetetlen!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizennégy − 12 =