2017.02.08.
A hétvége és az új hét se váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket.
Hétvégén ismét eljutottunk a hányásig köhögésig. Szegény Zalánból gyakorlatilag minden kijött ahogy köhögött. Pedig szegény folyamatosan evett. Aztán egy idő után feladta… Hétfőre egy hajszállal jobb lett, bár továbbra is nagyon köhögött, legalább már nem hányásig. Tefnap reggelre viszont ismét olyan vizes orrfolyása lett, hogy estére nem csak a nózija, hanem az egész pofija kisebesedett a sok törölgetéstől. Pedig szívtuk is folyamatosan, mégis egyre csak folyt. Estére olyan köhögés tört rá, hogy nem tudtam, a lavórt tartsam elé, vagy a gyereket fogjam, hogy a köhögés 1-2 másodperces szünetében egyáltalán levegőt kapjon. Végül a Rectodelt kúp mellett döntöttem, mielőtt megfulladt volna. Szerencsére gyorsan hatott és sokat segített.
Így viszont úgy gondolom,ezen a héten esélytelen vele eljutnunk a szemészeti kontrollra. 🙁
Pedig már végigfertőtlenítettem a lakást, ágyneműt is fertőtlenítővel mostam át, a függönyöket is… Lemostam mindent, ami mosható… Nem tudom mit tehetnék még. Egyelőre sajnos jobb ötletem nem lévén naponta ismétlem a fertőtlenítést és ágyneműmosást, lehetőség szerint szeretném megakadályozni, hogy újra és újra visszafertőzze magát Zalán.
Így persze rengeteg fertőtlenítő fogy és rengeteg mosószer. A fertőtlenítőszer pedig nem is olyan olcsó, egy vödörrel 80 ezer Ft. 🙁 De most nincsmás választás, muszáj lesz beruházni egyre. Ma hívom a doktornénit és elmondom neki mi a helyzet, talán nem üvölti le a fejemet, bár mindig felhívja a figyelmemet a betegség lehetséges következményeire. 🙁 Ahogy ő fogalmaz, megeshet, hogy már csak futni fogunk a történések után. 🙁
A helyi orvos sem tud mit kezdeni Zalánnal, tisztasági festést javasolt, de mi itt már nem akarunk és nem is tudunk nekiállni. A házat kell mielőbb helyrehozni. Lassan, amint eltűnnek a mínuszok, az alsó szintnek kell nekiállnunk. Pontosabban már ma is azt csinálják apáék. A felső szint légyegében kész van, festeni kell és a szobákat padlózni, illyetve még várjuk a fűtésszerelőt. De haladunk. És nagyon kell! Nagyon -nagyon ki kell innen vinni Zalánt! A lehető leggyorsabban!