2016.04.12.

2016.04.12.

bohóckaLelövöm a poént egyből az elején, de boldog vagyok! Zalánnal minden rendben van!

Bár nehezen indult a reggel, mert Zalán nem akart felkelni, aztán a ruha nem tetszett neki, amit előkészítettünk, de végül 6 órakor mégis el tudtunk indulni. Első utunk Győrbe vezetett, ahogy megbeszéltük, elvittük az autót a szerelőhöz, majd átültünk a másik autóba és indultunk Budapestre. 8 órára már fel is értünk, azonban araszoltunk a városhatártól. Ennek ellenére fél 9 után nemsokkal már a kórházban voltunk.

Megbeszélés szerint nem kellett éhgyomorra érkeznünk, azonban a több éves rutin vagy megszokás miatt valahogy úgy alakult, hogy mégis éhgyomorral érkeztünk. Szegény Zalán valószínűleg nem is mert kérni, mert megszokta, hogy nem kap. Szokatlen jókedvvel tűrte a várakozást. Az első két alkalommal egyedül apa vitte a szemcseppekre, amelyekkel a pupilláit tágították. Talán ezért, de akkor nem is volt sírás. A harmadik kör szemcseppre én is elkísértem, ekkor viszont szegény nagyon sírt. Utána a vizsgálatra elég sokat kellett várnunk. Várakozás közben Zalán kapott a kórházban egy nagy jégkorszakos plüss motkányt ajándékba, illetve egy rendőrmotort. 🙂 Volt ám nagy öröm!

Napok óta gyakoroltuk vele itthon, mit és hogy kell majd tennie a vizsgálat alatt, hogy minden rendben legyen. Izgultunk, hogy most élesben is sikerülni fog-e neki a kéréseket úgy végrehajtani, hogy a doktornéni mindenhol alaposan körülnézhessen a kis szemeiben. És sikerült! Igazán nagyon ügyes volt! 🙂 Pár perc alatt túl is voltunk a vizsgálaton és jött a megkönnyebbülés. Zalán rendben van! Sem kiújulás, sem új daganat NINCS! Annyira büszkék vagyunk rá! Apa a vizsgálatkor kijövet majdnem elsírta magát. Féltünk, hogy rossz híreket kapunk, hiszen 2 teljes kontroll kimaradt. De rendben van! És ez most nekünk bőven elég a boldogsághoz!

Mivel megígértük neki, hogy ha ügyes lesz, kaphat valami ajándékot, így jogosan járt a beígért játék és ő egy játék fűnyírót választott magának. 🙂 Gyorsan vettünk neki enni, majd indultunk is haza. Győrben még befutottunk a szerelőhöz és megbeszéltük a továbbiakat. Szerencsére és áldom az eszemet, hogy nem ragadtunk le az első szerelőnél, de állítólag nincs olyan nagy gáz! Igaz, az alja az autónak szét van rohadva és legalább 2-3 napi munka lesz csak a lakatosmunka, de maga a szerelés “csak” 1 nap és nem is vészes a szerelő szerint. A tervek szerint jövő hétvégén kell az autót ott hagynom 2-3 napra. Számszerűen még nem tudom mennyi lesz a javítás, de meglesz és ez a lényeg! 1 hét múlva MRI vár Zalánra, ami a kögóhögés miatt még mindig nem tudom hogy lesz, de holnap felhívom a kórházat és megkérdezem mi legyen. Közben kérünk időpontot a tüdőgyógyász doktorbácsihoz is, mert most már nagyon szeretnénk a végére járni a dolgoknak. Az biztos, hogy szemészetre legközelebb már akkor megyünk, mikor Zalán 3 éves lesz! <3 Hogy telik az idő!

Ugye nem felejtitek el? Május 7-én tartjuk Zalán születésnapját és mindenkit szívesen látunk, aki velünk ünnepelné a mi kis hősünket! Bár a mi gyerekünk, de kicsit a tiétek is! <3 Köszönjük, hogy számíthatunk rátok, köszönjük, hogy velünk vagytok! <3


2 thoughts on “2016.04.12.”

  1. Ennek a pici fiunak meg kell gyogyulnia, es meg is fog! Szivbol örülök a jo eredmenyeknek! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

2 + húsz =