Ismét eltelt jópár nap. Nem eseménytelenül és sajnos elég zaklatottan. Kezdem elhinni, hogy nálunk már sosem lesz nyugalom.
Zalán szerencsére sokkal jobban van, már alig-alig köhög, így terveink szerint kedden utazunk. Remélem sikerülni is fog!
Itthon viszont nem várt problémába ütköztünk. Mióta elment anyu, nyugalom volt, de az utóbbi időben sorban jöttek tőle a levelek. A legutolsóban megírta, hogy eladta a lakást (aminek csak 50%-a volt az övé) és most nincs hol laknia. Pontosabban július 1-ig ki kell költöznie. Sajnos annyira kevésért adta el, hogy abból nem lehet neki venni semmit, így megint rajtam a sor. A gyerekeknek kialakított szobát ismét el kell vennünk tőlük, hogy anyámnak legyen hely. Őszintén szólva így megint nem tudom mi lesz. 🙁 Van még helyünk a padláson, ahol esetleg ki tudnánk alakítani egy szobát, de ahhoz ez kis szakértelem is kellene. Zalánnak mindenképpen fontos lenne a saját szoba, ha valamelyik tesó beteg. 🙁
Azt hiszem érthető a csalódottságom. Próbálkoztunk mással is, hogy a helyzet megoldódjon, de sajnos nem sikerült. 🙁 Így nincs mit tenni! Csak attól félek, így a családunk fog szétesni. Így is rezeg a léc…
Már csak 1,5 hét van hátra az iskolában. Annyira várom, hogy vége legyen! Nem is a korán kelés miatt, hiszen mostanában Zalán valami különös késztetést érez, hogy minden nap hajnali 4-5 között felvisítson és akkor persze már lőttek az alvásnak. Egyszerűen fáradt vagyok és jobban szeretném, ha végre már itthon lennének a gyerekek. Nekem ők adnak erőt. Főleg András a hihetetlenül érett, mégis sokszor éretlen kiskamasz. 🙂 Tegnap megyei döntőt játszottak az U16-os focicsapattal, miután megnyerték a területi bajnokságot,  holnap pedig már a német vizsga vár rá az iskolában. Nagyon szirítok neki! Tudom, hogy képes rá, hiszen okos és tehetséges!  És a szívem kis csücske! 🙂
És Jázminért is nagyon szorítok,  hiszen ha holnap jó jegyet kap a környezet dolgozatára, akkor kedden eljöhet velünk Pestre. 🙂 Megígértem neki. Nagyon sokat tanult erre a dolgozatra, így ha sikerült jól megírnia a felmérést, akkor megérdemli! 🙂
Pici Csenge hercegnő pedig csütörtökön látogatást tett az iskolában, ahova szeptembertől minden reggel beballag és megtanul olvasni, hogy majd ő olvashassa az esti mesét. 😀 Csak egy kicsit az akaratosságából kellene engedni!
Hogy mi vár ránk az elkövetkező napokban és hetekben? Annyira szeretném tudni!
Kedden reggel korán fogunk indulni és először a Tűzoltóba megyünk levetetni a vért,  majd át a Mária utcába a szemészeti vizsgálatra. Ha ott mindent rendben találnak (mert így kell lennie!!!) akkor vissza a Tűzoltóba a vizsgálatra. Ha nem… De ilyen egyszerűen nem lehet! Zalán egy nagyszerű csöpp kis legény, aki sok nehézségen van túl, de bízom benne, már csak jó vár rá.
Nyár, meleg, medence, nyaralás… Istenem, de szeretném neki egyszer megmutatni a tengert! Kagylót gyűjteni, sétálni a parton,  megmutatni neki a sós habot, amit a tenger kivet magából… Csak egyszer!
A napokban jöttem rá, hogy félek a jövőtől. Gyerekkoromban azt hittem, hogy amit nem tudok elképzelni, az nem valósulhat meg. Mostanában sokszor kényszerítem magam, hogy elképzeljek valamit, amit a jövőben szeretnék végrehajtani. De olyan sokszor bevillan, hogy mi van, ha ez csak átmeneti javulás és elveszítjük Zalánt? Ilyenkor még a statisztikára is mérges vagyok,  hogy 5 éves túlélést mér, nem gyógyulást! Olyan rohadt szemét dolog ez. Hogy sosem tudhatom mi jöhet, mert Zalán minden sejtjében ott ketyeg az időzített bomba.
Éppen tegnap olvastam vissza egy két évvel ezelőtti valamelyik bejegyzésemet, amelyben azt írtam, szeretném visszakapni a régi életem, de az az igazság,  már nem emlékszem az milyen volt. Lassan 3 éve csak a betegség körül forog az életünk.