2016.06.15.
A 2015/16-os tanév utolsó napja van. 😀 Még szép, hogy jó a kedvem! Holnaptól az összes gyerek itthon lesz! Én még mindig azt mondom, a gyereknek legjobb helye otthon van!
Túléltünk mégegy tanévet. Jázmin a 3. osztályt, Andrást a nulladikat. Csenge pedig a nagycsoportot és szeptembertől már ő is naaaaagy iskolás lesz! 🙂 Nem is tudom, féljek-e inkább vagy várjam!
A jóidőre még várnunk kell, amit annyira nem is bánok, mert a meleg teljesek kikészíti Zalánt. De biztos vagyok benne, hogy nesokára megjön a strandidő is. Idén is fel fogjuk állítani a medencét, idén is jókat fürdünk majd benne. 🙂 Zalánnal már megbeszéltem, hogy egyedül nem mehet be a medencébe még úszógumival sem. Persze ő egyből egy kisebb medencét akar, amibe csak ő mehet be. 🙂
Úgy tűnik, apáéknál csúszik a 12 óráról 24 órára átállás, amit most nem is bánok, nagyon furcsa lett volna egyik hónapról a másikra áttérni az új rendszerre. Ha minden igaz, lesz náluk béremelés is, de ezt még fenntartással kezelem… Olyan sokszor beígérték már!
Zalánnal tegnap voltunk a tüdőgyógyásznál kontrollon és elvégezték az allergiavizsgálat második felét is. 3 keresztes allergia jött ki a penészgombára, Így a sok huncutság mellett a nyáron ismét egy teljes felújításon kellene átesnie a lakásnak. Persze ez majd nagymértékben függ majd az anyagi helyzetünktől. A fürdőszoba a leginkább penészes, illetve az étkező/nappali egyik fala. Oda jó lenne vízzáró vakolatot kellene tenni, illetve szilikonost, de ez ahogy néztem elég drága lenne. Ha valakinek lenne maradék, vagy csemperagasztó, azt szívesen fogadnánk.
Szerencsére Zalánnál kezd múlni a köhögés, már csak hébe-hóba köhint egyet-egyet. Igaza volt a Tűzoltóban a doktornéninek, a jóidő majd megoldja. A tüdődokihoz legközelebb akkor kell menni, mikor Zalán beteg lesz. Szeretné a doktorbácsi akkor meghallgatni, mi muzsikál a kis tüdejében. Reméljük erre nem mostanában kerül sor!
Szeretnénk ezt a nyarat úgy eltölteni, mintha nem lakna a rém Zalán szemeiben. Nem lehet baj! Egyszerűen nem lehet! Meg kell gyógyulnia! Pedig hajaj, micsoda gondolatok és félelmek keringenek a fejemben! Leírni se merem!