Annak, hogy ritkábban jelentkezem, több oka is van.
Egyrészt igyekszem minél jobban kizárni az agyamból a betegséget, a kiújulást, mert már nem tudom,  hogy birkózzak meg vele. Tudom, erős vagyok, mondjátok sokszor, azonban az én erőm is elfogy valamikor. Érzem, hogy fáradt vagyok és napról napra egyre fáradtabb.
A másik ok, hogy annyi minden van körülöttünk, ami megoldásra vár, hogy jóformán csak a fejemet kapkodom. Ez a hét még mindig a tanév utolsó napjairól szólt. Kirándulások (Jázmin éppen ma ment Bécsbe), utolsó simítások… Hétvégén még évzáró… Aztán lehet készülni a következő tanévre.
Aztán itt van anyám, aki eladta a lakást és most SOS próbálunk megoldást keresni a közelünkbe, de mégse hozzánk költözés lehetőségére. Aztán itt van András újdonsült mamája, akivel talán rendeződni látszik a helyzet. Próbálom elhinni, hogy tényleg a gyerek érdekli és nincsenek hátsó szándékai. Kezdem érteni és megérteni, bár az agyam riadót fúj a 16 kimaradt év miatt.  De bízom benne, hogy mégis csak tud egy plusz lábat adni András alá és akkor, mikor egyszer szüksége lesz rá, fogja segíteni a gyereket.
És közben szembe kell néznem azzal is, hogy András önállósodik. Barátai vannam, akikkel programokat csinál, moziba megy, meccset nézni… Jázmin kamaszodni kezd, a szája hatalmas… Csenge visszasírja az ovit, minden nap megkérdezi mikor mehet.
Apa pedig… Dolgozik reggeltől estig. Ma kivételesen irthon van, viszont most pár napig csak aludni járt haza és a következő hónap se lesz könnyebb!
Zalán pedig a maga kis széltoló módján igyekszik minden percünket betáblázni. Hol a legváratlanabb helyeken és pillanatokban jelenti be, hogy neki most azonnal pisi lesz, hol addig nem nyugszik, míg le nem ül vele valaki gyurmázni. Szerencsére a rémálmok elmúltak, egy ideje egész jókat alszunk. 🙂 Most már talán a jóidő is megjön! Apa azt tervezi, hogy felállítja a medencét. Lesz ám öröm!
Én pedig próbálok mindenre figyelni és elnyomni az aggodalmamat. Aztán majd meglátjuk mi lesz és hogy lesz!
Kiszámíthatatlan és szemét ez a betegség! Nem tudjuk mit várhatunk, mi lesz holnap, lesz-e holnapután.  A mában kell élnünk, minden pillanatot kihasználni, mégis gondolnunk kell a jövőre, ha csak az elkövetkező pár napra, akkor is. Nem könnyű,  de ez van!