3 éve ilyenkor hétfő volt és mi úton voltunk a Tűzoltó utcai klinika felé, ahol Zalán kapta a tervezett kemókat. Szinte lesokkolt a látvány, mikor odaértünk. Szörnyűek az onkológiai osztályok magukban is és akkor itt sok-sok kopasz kisgyerek és sok fájdalom fogadott. El sem tudtam képzelni, hogy leszek képes ott kibírni pár percet is, nem hogy napokat…

Ami a segítségünkre volt, hogy külön szobát kaptunk benne egy kis és egy nagy ággyal. Természetesen mi csak a nagyot használtuk, ebből első éjszaka némi összetűzés is kialakult Timi nővérrel. 🙂 Az egész napban talán a legrosszabb volt, mikor vénabiztosításhoz Zalán fejecskéjét szúrták meg és kb. fél órán keresztül kínozták. Ezek olyan emlékek, amiket soha sem fogok elfelejteni. Sajnos ezeken a dolgokon kellett keresztülmennünk ahhoz, hogy Zalán most itt legyen. Enélkül ő már nagy valószínűséggel nem lenne közöttünk. 🙁

De itt van és most ez a lényeg! Tegnap baleset történt vele, nekifutott egy széknek és olyan csúnyán beütötte a jó szeme alatt, hogy vérzett. Szegénykém nagyon kétségbe volt esve. Nem is vacsorázott. 🙁 Aztán megnyugodott és megmászta a várfalat is. 🙂 Az éjszakánk, vagy legalábbis az enyém iszonyú volt. Meleg, amitől Zalán is szenvedett és kicsi hely. Sikerült aludnom 23 órától fél 1-ig, majd negyed 5-től 6-ig. Zalán többször is sirdogált, köhögött és mondta, hogy fáj a torka, így ma ez ellen tenni kell valamit. 🙁 Strandolni szerettünk volna (már a zsemléket is megvettük tegnap a szendvicsekhez), de így ez természetesen kimarad, nehogy belázasodjon vagy megfázzon. Keresünk valami olyan programot, amit még így, nem teljesen 100%-an is tud élvezni. Ilyen a mi szerencsénk. De bízom benne, hogy lesz jobb!

Most az élményeken van a hangsúly, hiszen a nevetés gyógyít. Minden rendbe fog jönni, talán csak erősebben kell benne hinni. Nagyon akarom!