2016.08.06.

2016.08.06.

Zalán mára kicsit jobban van (remélem nem kiabálom el!),  bár most a nózija folyik. Tegnap szuperjó helyeken jártunk. Novákfalván állatokat símogattunk, majd felmentünk a hegyre is a szerpentinen és kicsit sétáltunk az erdőben. Megnéztúk a Szent-Vid kápolna elől nyíló kilátást, gyönyörű volt. Szegény Mázli visszafelé valamit “benyalt”, egész úton prüszkölt. 🙂 Lehet megcsípte a nóziját a csalán, amit annyira szaglászott. Adtunk neki vizet, aztán már minden rendben volt. 🙂 

Kőszegre visszatérve gyorsan betankoltam azokból a vitaminokból, amiket helytakarékossági célból nem hoztunk magunkkal, gondoltam nem kell, nem történik tragédia, ha 5 nap kimarad. Hát most megvehettem. >:) Jól el is szállt a költségvetésünk a nem tervezett 8 ezer Ft-os gyógyszertári számlától.

Szerencsénk van, hiszen anyu főz nekünk, így jóformán csak a reggeli, vacsora és a kis fagyi, lángos terheli a mi kontónkat. Mert van lángos. 🙂 A lakótelep elején lehet kapni, és nagyon finom, ma leteszteltük. 🙂

Ami meglepett, hogy itt Kőszegen egy gombóc fagyi 180Ft, de akkora hatalmas, hogy a gyerekek sokszor meg se tudják enni. Az otthoninak 2-3-szorosa! A roletti pedig ingyen van a fagyihoz! Hogy miért lepődtem meg ezen? Mert otthon harmad ekkora egy gombóc és a rolettiért is fizetni kell. És ezer féle van itt!

Tegnap szerettünk volna a hadiállapot kihírdetésre elmenni, de olyan rossz idő kerekedett, hogy esélytelen volt. Az eső locsogott, dörgött és villámlott és a szél is fújt. Így az estét már inkább pihenéssel töltöttük. Ami ránk is fért, főleg rám az éjszakai 2 órai alvás után. 

Éjjel se volt gond Zalánnal, bár most apával aludt és én is tudtam pihenni! Hajaj, nagyon jót aludtam Csengével. 🙂 Reggel korán felkerekedtünk, hiszen már alig vártuk, hogy láthassuk Szulejmánt, aki bevonult Kőszegre. Dőzsöltünk, itt egy kávét a Fő téren. 🙂 

Most az ebéd utáni pihenés van, anyu finom gulyáslevest és pogácsát főzött nekünk. Délután megnézzük a várostromot, amit már nagyon várunk. Remélem Zalán nem fog megijedni a hangis lövésektől. Utána pedig anyu meghívására vacsorázni megyünk. 🙂 Ugye milyen remek program? 🙂 

Remélem holnapra még jobban lesz Zalán és talán hétfőn a strandra is eljutunk. 🙂 Drukkoljatok!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

5 × kettő =