3 éve ezen a napon végeztünk az első blokk kemóval. Visszaolvasva az akkori emlékeket iszonyatosan rossz volt az a nap. Zalán végig öklendezetett, hiába kapta a hányáscsillapító kúpot. Mindezt nem egészen 3 hónaposan! Örülök, hogy ennek már vége van (remélem tényleg vége!) mert nem biztos, hogy újra végig tudnám csinálni.

A tegnapi napunk nagyon jó volt. A kezdeti bizonytalanság után egy kedves követőnk által jó irányt vettünk és mivel meghívott minket Kalandvárosba,.a gyerekek csudajól mulattak. 🙂 

Naná, hogy Zalánnak a legmagasabb toronyba kellett felmásznia és a legnagyobb csúszdán kellett egymás után többször lecsúsznia. Ő szuperül érezte magát, én meg jóformán szívroham közeli állapotban voltam végig, mikor esik le valahonnan. Mivel nincs térlátása, nem tudom mennyire érzékeli a mélységet.

Persze baleset is volt, naná, miért is ne?! Jázmin első csúszásánál úgy beverte a fejét, hogy vérzett. Persze apa egyből ellátta, semmi komoly nem volt szerencsére.

Miután a gyerekek kellően elfáradtak (vagy csak mi gondoltuk így, mert ők még maradtak volna), sétáltunk egyet a Csónakázó tónál, de mivel Zalán folyamatosan a víz szélén haladt és féltünk, hogy beleesik, inkább visszaindultunk Kőszegre. A beígért fagyi helyett végül az éhes bagázs kapott egy pizzát, a maradékor pedig megettük mi apával. 🙂 Nem volt nehéz este ágyba parancsolni a sereget. 🙂

Ma pedig már az utolsó napunkat töltjük itt Kőszegen, hiszen holnap ébredés után megyünk is haza. Örülök is neki meg nem is. De vége, eltelt. Sokminden felidőződött bennem az elmúlt napokban, sok szép és kevésbé szép emlék… Majd ezekről is írok egyszer!

A mai programot még nem tudom, én mindenképp szeretnék kijutni Szombahelyen a temetőbe a nővéremhez. Egy évben egyszer, ilyenkor látogatom meg. 6 évvel volt idősebb nálam és 6 éve hagyott itt bennünk. Tudom, ha ismerte volna Zalánt, imádta volna. Ahogy Andrást is! Lehet, most ő vigyáz rá fentről…