2016.10.01.

2016.10.01.

Már október van! Csak úgy szöknek a napok!

Tegnap megkaptuk a kórháztól az éves záróvizsgálat eredményét. Örültünk neki, hiszen icipici vérszegénységen kívül semm rossz nem volt benne. 🙂 

Páran kérdeztétek, mi ez a záróvizsgálat, illetve ez azt jelenti-e, hogy Zalán meggyógyult. Hát sajnos nem!

Az éves záróvizsgálat minden évben, a kemók befejezésének évfordulóján vagy ahhoz közel eső kontrollvizsgálat. Ilyenkor többféle vizsgálatot végeznek. A vérvételen kívül EKG, hasi és szív UH, Rtg, csontsűrűség és hallásvizsgálat a leggyakoribb. Akinek más típusú betegsége van, attól esetleg mást is kérnek.

Ezeknek a vizsgálatoknak az a célja, hogy időben észrevegyék, ha a kemó késői mellékhatásaként valamit kezelni kell. A kemoterápiás anyag tulajdonképpen egy sejtméreg. Ezért is féltem annyira Zalánnál, hiszen ez a sejtméreg a gyorsan osztódó sejteket öli. Tehát nem csak a tumorsejteket, hanem a gyomor és bélnyálkahártya sejtjeit, hajhagymákat, stb. Zalán nagyon kicsi, 3 hónapos volt, mikor a kemoterápiás kezelése elkezdődött. Ebben az időszakban, ebben az életkorban az idegsejtek gyors osztódása a jellemző. Ilyenkor kezdenek kinyílni a világra, fejlődik a látás, hallás, érzékelés. Sokáig féltem tőle, hogy Zalán más lesz, esetleg az értelmi szintje elmarad majd a kortársaitól, a mozgásában pedig lemarad a beültetett Hickmann-kanültől. Szerencsére ez utóbbitól aztán nem kellett sokáig félni, hiszen a kemók végeztével a kanült is eltávolították.

Azonban mint minden kemón átesett gyerek esetében számolni kell a késői mellékhatásokkal. Hogy mik lehetnek ezek? Félve írom le, de maga a kemó alkalmazása hajlamosít újabb daganatos megbetegedésre, amire Zalánnak a betegség sajátossága folytán is 50%-a van. És ez tovább emel rajta. 🙁 A mellékhatások lehet látásromlás, hallásvesztés, csontritkulás, szívfejlődési rendellenesség és ezer féle dolog. Ezek időben való kiszűrését szolgálják az éves záróvizsgálatok.

Többetekben felmerült már a kérdés, Zalán mikor mondható gyógyultnak. Ugye az általános vélekedés az, hogy 5 év daganatmentesség után. Nekünk júliusban volt egy kiújulásunk, tehát még ebben az alapesetben is messze járunk a gyógyulástól. 🙁 Azonban mint már utaltam rá, Zalán betegsége alapból más, mint sok daganatos betegség. Mint tudjátok,  főleg akik régóta követik sorsunk alakulását, Zalánnál végeztek genetikai vizsgálatot, ami azt az eredményt adta, hogy ennek a kis embernek minden sejtjében benne van a rossz gén. Sajnos mindegyik sejtje egy időzített bomba. Így Zalán esetében talán végleges gyógyulásról nem is lehet beszélni, csak tünetmentességről. 🙁

Kérdeztétek azt is, meddig kell még kontrollokra járnunk. Sajnos ez minket is elkeserít, de a jelenlegi protokoll szerint egészen fiatal felnőtt koráig. 🙁 Igaz, ahogy telik az idő, Zalán is nagyobb lesz és a daganat is veszít aktivitásából elvileg egy idő után már valamivel ritkábban kell mennünk. Hogy ez a “ritkábban” mikor jön el, az a daganattól függ. 

Kérdeztétek, nem lehetne-e eltávolítani a jelenleg inaktív daganatokat, hogy esély se legyen a kiújulásra. De! Tökéletesen el lehet távolítani őket!  Sajnos a szemgolyókkal együtt, tehát Zalán meg lenne csonkítva és megvakulna. És még így se lenne megmentve az élete, hiszen mint az előbb is írtam, minden testi sejtjében ketyeg a bomba. 🙁 Ti így vállalnátok? Én nem!

Kérdeztétek mi az a maximum, amit meg lehet tenni érte. Bárcsak tudnám! Egyszerűen semmire sincs garancia és csak bízni tudok, hogy az, amit teszünk érte elég!

Amit mi teszünk az az immunrendszer erősítése, egészséges étkezés és lehetőség szerint egészséges környezet. Ezen dolgozunk folyamatosan. 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

húsz + 17 =