2016.10.05.
Kicsit szolidabb változatban, de megismétlődött a tegnapi éjszaka. Tanácstalan vagyok mitől lehet a sok sírás. Sajnos 2 napja előjött az ekcéma is Zalánon, így lehetséges, hogy beteg lesz, hiszen megfigyeléseink szerint az első kemó óta mindig akkor jön elő ennyire, mielőtt megbetegszik. Reméljük azért mégsem.
Tegnap már nem tudtuk tovább halogatni a dolgot, muszáj volt beszerezni a szifonokat a házba, hogy egyáltalán élni tudjunk majd a csapokból folyó víz vételének lehetőségével. Mire megtaláltunk mindent (elhiszem, hogy leltár van a Praktikerben meg miegymás, de fejetlenség is), Zalán sántított a cipőjében, Csenge pedig leült az áruház közepén, annyira fájt neki. Hazaérve fájdalomcsillapítót kellett adnom neki. 🙁
Bejött a hideg is, amit senki se visel jól. Fűteni kellene, mert bizony idebenn is lecsökken jelentősen a hőmérséklet. Zalán se viseli túl jól a bezártságot, kinn szeret(ne) játszani. Itt a lakásban nincs tér sem és a lehetőségek is végesek. Egy időben nagy sláger volt nála a kocka, ma már maximum 10 percet játszik vele és azon kívül, hogy oltári kupit csap, nem érdekli túlságosan. Inkább a kukásokat tologatja vagy a kisautókat. Illetve millió darabra tép papírlapot és elszállítja a kukásautóval az egyik olyan helyig, ahol szépen kiburítja belőle. 🙂 Tényleg jobb volt a nyár… Itt benn nagyon feltűnik a rendetlenség. 🙁
Megint ingadozok a szőnyeg-nem szőnyeg témán, mert hiába mosok fel sokszor délelőtt és délután is, mindig úgy érzem, koszos a padló. Viszont ezt legalább lehet kellőképpen fertőtleníteni. A szőnyeggel pedig az a gondom, hogy nem lehet! Pedig nagyon ki kellene találnom valamit, mert Zalán a földön játszik leginkább.
Elvileg ma a vízszerelő végez a munkával. (Jaj!) Innen kezdődik csak az igazi átalakulás. Szorítsatok!