Egész tűrhetően telt az éjszaka. Még úgy is, hogy hol az ágy egyik, hol a másik sarkában aludtam, mert Zalán folyamatosan vándorolt. 🙂 De neki ez (is) megengedett. 

Amúgy is nehezen viseli szegénykém az egész napos lakásfogságot. 🙁 Tegnap sem volt különösebben jó idő, a mairól pedig inkább ne is beszéljünk! 🙁

Szegényem játszott egy kicsit, de hamar megunta, utána pedig csak a nyűgösködés volt. Pedig én tettem volna a dolgomat! Estére mégis úgy éreztem, mintha ezer darázs csapkodna és zümmögne dallamot a fejemben.

Ehhez nagymértekben hozzájárultak a körülmények és a többiek is. A vízszerelő számlájától kapásból dobtam egy hátast. Emlékeztek, írtam, hogy 30 ezrünk van rá félretéve. Hát gyerekek, az összegtől a sírás határán álltam. 75700 az anyag, 55 ezer a munkadíj (és ebben még a csapok benne sincsenek, így tulajdonképpen vizet engedni sehol sem lehet, ezek a csak a kiállások)! És mikor este bejelentette, hogy a tervekkel ellentétben még nem végzett és még mindig kell anyag… Kész, itt volt vége a napomnak! Ez a gyakorlatban nekünk azt jelenti, hogy mi ebben a hónapban nem eszünk!

Azonban az i-re a pontot Csenge tette fel, aki miközben a földön ülve pakolgattam a gyerekek szekrényét, mellettem sírt egész délután, hogy kicsi a cipője. Ekkor már az őrület határán álltam.

A gyerekek ilyen különleges szerzetek, kezdek rájönni. Zalánnal és Csengével is ugyanúgy jártam. Augusztusban jó volt Zalán lábára a 24-es, Csengéére a 27-es cipő. Ma pedig már nem jó a 25-ös és a 28-as sem! 

A nyár végén “selejteztem” a kinőtt ruhákat is, mivel akkor tényleg hatalmas mennyiséget kaptunk. A számunkra nem jókat alig bírtam tovább ajándékozni. Alig telt el egy hónap és szinte ugyabban a cipőben járunk Csengével. A tegnapi pakolás alkalmával mindössze 3 kardigánt tudtam neki összeszedni. Abból egynek már rövidnek tűnik az ujja, egy pedig foltos.

Viazont Zalán remekül áll ruhából. 🙂 Ez volt a nap jó híre. 🙂 Kórházba menős nadrágja igaz csak 1 van, de nem is szándékozunk sokat kórházba menni. 🙂 Itthonra viszont rengeteg van neki. 🙂 És ezt is ti küldtétek! Köszönjük szépen! 

Sokat gondolkodtunk, mint tudnánk megoldani az ebben a hónapban valóban aggasztó helyzetünket és szeretném tőletek megkérdezni, mivel nagyon sok ruhát ti adtatok, küldtetek, hogy szerintetek a nekünk felesleges darabokat eladhatnánk-e. Sajnálom, hogy erre a lépésre kényszerülünk, de most ezt tényleg nem tudnánk másként megoldani.

Apával tegnap este, mikor hulla fáradtan hazaért még néhány szólt váltottunk. A jelenlegi körülmények arra sarkallnak bennünket, hogy abbahagyjuk a ház felújítását. Egyszerűen most nem megy. Nincs rá pénz! Ez a szomorú igazság. Nagyon szerettük volna, ha nyárra beköltözhető állapotba tudtuk volna hozni, de… Vérzim a szívünk, hiszünk tudjuk és ti is tudjátok, Zalánnak nem jó itt, nem jó így és főleg nem egészséges, de… Sajnos a helyzet így sem lesz sokkal jobb, mert 2 lakás rezsijét kell fizetnünk és itt a bérleti díjat is, de az nem lehet, hogy Zalánnal ne jussunk el a kontrollokra vagy négy gyerek ne egyen! Próbáltunk “szponzor” cégeket találni, akik adóigazolás mellett segítenének, de ez sajnos olyan, mint tű a szénakazalban. Vagy a falrahányt borsó tipikus esete! Lepattog mindenkiről. Sajnos ez van!

De senkit sem akarok elkeseríteni így korán reggel. 🙂 Ma egy új nap virradt ránk, új reményekkel. Talán mégis csak lesz megoldás mindenre. Talán ma elér minket egy jótündér. Talán ma…

Arról álmodom, hogy Zalán mosolyogva kel, miközben összeütök neki valami egészséges ételt (mivel 200Ft/kg áron kaptam csirkecombot, abból kell gazdálkodnom) ő szépen eljátszik. 🙂 Tudom, álom! De hinnem kell benne, hogy így lesz! Legalább olyan erősen, mint ahogy 3 éve hiszek a gyógyulásában. Mert imádom! Mert ő az életem!