Ezer gondolat jár a fejemben ilyenkor, az utazás(ok) előtti napon.

Zalán már van annyira nagy, hogy ne titkoljam el előle a holnapi utazás tényét, de vajon jól teszem-e. Elmondom hát neki, holnap ismét a doktornénihez megyünk. Erre jön is a kérdés, lesz-e tű… Gondolkodóba esem, igazat mondjak neki vagy könnyítsem meg a saját dolgom és vágjam rá, hogy nem. Annak tudatában,  hogy nem lehetek biztos abban, hogy a szemészeten sem lesz tű, hiszen bármi olyan történik, amit mi nem szeretnénk, akkor újabb műtét vár Zalánra és ez bizony tűt jelent. Illetve annak tudatában, hogy holnap a Tűzol is megyünk, ott pedig mindig van tű.

Beszélgetünk a tegnapról és a holnapról és Zalán elmondja, hogy ő holnap is azt akarja csinálni, amit tegnap. Festeni az új házban a falat. ELmondom, hogy nem lehet mert reggel korán kelünk és indulunk Budapestre. Nem, ő ezt mégsem akarja, bár mondja, már nem is fél annyira a szemcsepptől, mert tudja, hogy az egyik vaníliás, a másik csokis. Ő nagyfiú lesz, sírni se fog! Sajnos tudom, hogy fog, de ezt most nem árulom el neki. Megbízom benne, ő már nagyfiú, elhiszem, hogy nem fog sírni!

Gondolkodom, hogy könnyítsem meg Zalán mai napját most, hogy már tudja, holnap megyünk. Vajon tudjam le ennyivel és ne is foglalkozzak ma már vele? De érezni fogja, hogy valami nem úgy megy, mint szokott, hiszen a lányoknak sietni kell a tanulással, összerakni a holmijukat, mert a mamánál alszanak. Kezelni kell a stresszt náluk is, amit a család ideiglenes kettészakadása okoz. Este sírás lesz, mert apát akarják és nem akarják, hogy holnap elmenjünk. De ígérjük meg, hogy hozunk ezt -azt. Persze, meg fogjuk ígérni, mint mindig, csak könnyebb legyen az elválás.Nekik is és nekünk is. 

Vagy készítsem fel Zalánt már most erre? Akkor óhatatlanul jön a kérdés, ami mostanában gyakran eszébe jut és amitől még mindig összezavarodok. Azért megyünk, mert beteg vagyok? Mit mondjak? Az igazságot, amit én is tagadok? Vagy hazudjak neki? Hazudok! Igen! Ő nem beteg, nem lehet beteg! Őneki egészségesnek kell lenni, ovikába és suliba menni, mert végig akarjuk vele kínlódni a pályaválasztást és a kamasz éveket, az első szerelmeket és a szakításokat is. Szeretnénk ápolgatni a kis lelkén a sebeket, amiket majd egy-egy elhamarkodott szerelem okoz. Igen, hazudok neki, mert nekem is el kell hinnem, hogy most nem hiába hazudok!

Hazudok neki, hogy ő nem beteg, csak azért megyünk holnap, hogy a doktornéni megmondja, ő nem beteg és várhatjuk együtt a napot, mikor a napsütésben ő is mászókázhat az ovi udvarán. És tudom, hogy nem helyes a hazugság, de kell! Annyira kell az ő lelkének, mint az enyémnek.

És holnap, ha elindulunk és elalszik a mögöttem lévő ülésben, majd ráérek kigondolni, mit fogok neki mondani, ha odaérünk…