Régen sokszor álmodtam, ma már ritkán. Most mégis sikerült.

Egy szép házban voltam, üveg választott el az étkezőtől, de olyan volt, mintha egyben az erkély is lenne. Zalán mellettem futkozott, és én tervezgettem milyen jól lesz ha végre átköltözhetünk. Az erkélyről még a hegyek és valami erdő is látszott. Nagy étkezőasztal volt abban a helyiségben és én tervezgettem milyen lesz, ha mind körülüljük. És egyszer csak eltűnt Zalán. Nem láttam, nem találtam sehol. És akkor olyan kínnal, amit még soha nem éreztem,  felébredtem! Nagyon fájt! Zalán viszont ott szuszogott mellettem békésen, melegen és ez olyan jó volt!

10 évvel ezelőtt hasonló idő volt, mint most és én éppen az infuenzából lábadoztam terhesen. Viszont valami nem úgy ment, valami más volt, mint kellett volna. Nem itt laktunk még, hanem abban a házban, amit most újítunk fel, apa mamájánál. A konyhát rendeztük át, hogy ha megszületik a baba a babakocsival valahogy elférjünk. De nem hagyott nyugodni a dolog, hogy valami nincs rendben, így apa felhívta az orvost, hogy baj van. Egyből mentünk is kórházba, ahol hosszú órákat töltöttem NST-re kötve de végül minden rendben találtak. Azért mielőtt hazaengedtek volna még megnézték a magzatvizet, ami viszont zöld volt. Így maradtunk a kórházban és 10 évvel ezelőtt, azon a szeles, tavaszi vasárnapon 16:46-kor Jázmin világra jött. 

Azóta eltelt 10 hosszú és kemény év. Nem volt könnyű, különösen az utolsó 4. Sokszor nagyon nehéz volt. Jázmin 6 éves volt, mikor Zalán betegsége kiderült, akkor ment iskolába. Neki hirtelen kellett felnőnie és fel is nőtt. Őt nem tudtam megvédeni, ahogy a többieket sem igazán. Neki nem volt gondtalan gyerekkora, amit minden szülő szeretne a gyerekének. Igyekeztünk elviselhetővé tenni neki ezt az időszakot ami nem mindig sikerült. Sokszor érzek emiatt lelkiismeret furdalást. Időközben egy (számomra) gyönyörű királykisasszonnyá cseperedett, hatalmas szívvel. Imádja az öccsét, bármikor nyugodtan rá merem bízni, talán még jobban félti, mint én. Folyamatosan kutya-macska harcot vívnak egymással Andrással, nincs egy nyugodt ebéd vagy vacsora, ha mimdkettő ott van. De biztos vagyok benne, ez csak a felszín és idővel minden más lesz. Talán ha már én nem leszek…

Megjött a tavasz, amit annyira vártunk. Igaz, nekem az orvos a lelkemre kötötte, hogy krém nélkül ki ne merjem tenni a lábam a napra, ha nem akarok újra szembenézni a rákkal, de még nem jutott sem idő, sem pénz arra,  hogy beszerezzem az általa javasolt krémet. Viszont kimenni muszáj, hiszen egész télen benn voltunk, Zalán is és a lányok is kikívánkoznak. Ami természetes is, hiszen hosszú volt a tél. És végre tavasz van!

Talán lassan búcsút intünk a betegségeknek is és újra újult erővel vethetjük bele magunkat a gyógyulásba. És egyre közelebb kerül a nyár, a költözés is, az egészséges környezet, a gyógyulás.. 

Ma viszont ünnepelünk, Jázmin születésnapját tartjuk. Meghívta két kis barátnőjét is. Születésnapjára könyvet kért, meg is vettük neki. 🙂 Reméljük legalább annyira boldog lesz ezen a napon, mint ahogy mi örülünk annak, hogy Ő van nekünk!