Nem volt könnyű a hétvége, Zalán nyűgös volt. Szombat éjjel sokat sírt és nem akarta elárulni mi a baj. Végül nagynehezen kiszedtem belőle,  a lába fájt. Szerencsére éjjel volt és én fáradt voltam, nem volt időm rajta gondolkodni, különben biztos nem aludtam volna. 

Viszont mikor vasárnap egész nap mondogatta, hogy fáj a lába, annyira, hogy fájdalomcsillapítót kellett neki adnom, az megrémített. Hiszen… Ahogy pár napja írtam,  a fejünk felett ott lóg a pallos. Még tegnap este is fájdalomcsillapítóval feküdtünk le, de szerencsére éjjel már nem kellett. Ennek ellenére nem nyugodtam meg. Akkor sem, ha tudom, lehet ez akár növekedési fájdalom is vagy éppen a múltkori betegség utóhangja. 

Ennek ellenére azért próbálunk normális életet élni. Lassan készülünk a következő útra, hiszen jövő hét kedden ismét menni kell. Sokszor úgy érzem az életünk az utazásra való rákészülésről, az utazásról, majd a feszültség levezetéséből áll és ez a három folyamatosan körbe-körbe forog, nincs megállás. Nehéz, főleg így, hogy nincs időnk egymásra.

Apát napi fél órára látjuk és akkor is legtöbbször fáradt,  ideges. Ez sokszor nagyon bánt, mert méginkább úgy érzem magamra vagyok hagyva. Bár tudom, hogy konkrétan nem egymással van bajunk, mégis rengeteg a vita közöttünk. Ezek pedig az időhiány miatt egymásra rakódnak és félek, hogy előbb-utóbb borulni fog a bili. 

Szeretnék már túl lenni ezen a felújításon. Akkor is, ha tudom, egy ház körül mindig sok a tennivaló. De mégsem ennyi! Mégis úgy érzem, mivel még annyi minden hiányzik ahhoz, hogy költözhessünk, hogy soha nem lesz kész a ház. 🙁

Nem, nem vagyok negatív, csak reális. A majdnem 40 évemmel tudom, hogy a két szememért nem kapok ezt vagy azt, ami még kell. Megkörnyékeztünk jónéhány vállalkozást, hogy hátha tudnak kedvezményes árú vásárlást biztosítani, de sehonnan nem jött visszajelzés sem. Hát, sajnos ezt a békát le kell nyelni!

Az viszont biztos,  hogy így még nagyobb a teher, hiszen egy fizetésből kell kikalkulálnunk egy ház rezsijét, az albérletet és rezsit, fizetni a hitelt, illetve ami még kell a felújításhoz. Őszinte leszek, nem tudom meddig bírjuk még így, ha nem tudunk rövidesen átköltözni. Pedig mennyi mindenre kellene még költeni a házon kívül is…

Valaki helyesen azt írta, hogy nem csak egy gyerekem van, ne feledkezzek meg a többiekről sem. Most mégis sajnos akarva-akaratlan háttérbe kell szorítanunk őket. De talán lesz jobb. Akkor is, ha a gödör mélyéről nehéz hinni ebben és sajnos a gödörből sem mindig felfelé visz az út. Bár ezt nem sokan értik.