2017.03.09.
Tegnap kicsit kiszabadultunk itthonról és milyen jó volt, hogy Zalán is hajlandó volt kimenni. Istenem, mennyire jól esett! Bár nem lenne szabad napra mennem, imádtam a melegét.
Zalán biciklizett, homokozott, majd miután apa is hazajött készülődni a munkába, még egy kicsit hintázott vele.
Vessetek meg, belefáradtam, hogy a nap 24 órájából 25-ben, mint egy rabszolga szolgáljam a gyerekeket úgy, hogy minden itthoni dolog az én nyakamba szakadt. Ez a fél óra amit apa a gyerekekkel töltött, nekem megfizethetetlen volt!
Persze Zalán torkatátva üvöltött, mikor apát dolgozni vittem. De nem volt mit tenni, felén olyan csodás a tömegközlekedés, hogy a 7 órai szolgálatába délután 4-kor el kellene mennie (még busszal is csak 15 perc ide a mentőállomás).
Jázmin a tegnap reggeli rosszulléte után gyorsan erőre kapott és ő vígasztalta Zalánt, míg én hazaértem. Akkor viszont papa véletlenül kiengedte a kedvenc cicát, Zafírt és újra volt nagy sírás, hogy jaj, elmegy… A fél család az udvaron futkozott, míg meg nem lett az a fránya kandúrka.
Az este levezénylése egy kisebb idegrohammal ért fel. Csenge este 7-kor bejelentette, hogy elfelejtette megírni az írás leckét. Tudni kell, Csenge imádja a matekot, az írást viszont meglehetősen nem szereti. Így aztán este 7-kor leckét írtunk. Írtunk… És írtunk… És még mindig írtuk… Mert azok a fránya betűk csakazért sem úgy álltak, ahogy kértem. Dőlt a “t”, az ő betűre pedig 3 ékezet is került. De végülis mi ez a kis bosszúság ahhoz képest, hogy apa kutyasamponnal mosott hajat, mert azt hitte az valami újfajta kék sampon (másfél éve ugyanazt a sampont használjuk) és mikor kért, hogy szagoljam meg milyen fura szaga van, csak annyit tudtam kinyögni, olyan szagod van, mint Mázlinak. 🙂
Szóval nehezen alakult a lecke és mire végre a kádba dugtam őket és felsóhajtottam volna, hogy van 5 perc szünetem, Zalán csuromvizesen kirohant, hogy Csenge elvette a játékát. Természetesen addigra Csengének már a haja is vizes volt és vastagon állt rajta a szappanhab. Zalánt visszazavartam a kádba és inkább gyorsan megmosdattam, mielőtt újabb csetepaté tör ki közöttük. Erre azonban mégsem kellett sokat várni, a vacsora is kitűnő apropó volt ecélból. Összevesztek a virslin. Sajnos csak 4 darabot vettem (ennyit bírt a költségvetés) és persze ha Zalán olyat eszik, Csengének is az kell. Ehhez persze a talpalávalót anyu húzta, aki hisztizett hova üljön, pedig volt hely (9 személyes az étkezőnk).
Mikor ágyba dugtam őket, gondoltam sínen vagyunk, innen már minden ok, rossz nem jöhet. Neeeeeem? Összevesztek mit nézzenek a tévében. Jázmin a Disney Channelt, Csenge a Boomerangot, Zalán Nick Juniort akart nézni. Idegroham a köbön. Végül a fáradtság győzött, előbb Jázmin majd Zalán is kidőlt. Csenge pedig addigra eldöntötte, hogy ő inkább videót néz. 😀
A non plus ultra, ezek után már én nem tudtam elaludni és amikor éjjel 1-kor írt apa, hogy a sürgősségin helyére tették ismét a könyökét, mert megint kiment, már azon gondolkodtam, érdemes-e egyáltalán feküdni. Valamikor fél 3 tájékán aludtam el. Ááááá, de hosszú volt a nap.
És mindezt úgy, hogy Győrbe kellene mennem, mert Zalánnak lassan már nem tudok mit enni adni. Az update cuccaink a végét rúgját, fross gyümölcsöt a faluban maximum a 600ft-os banán jelenti, ami dugig van cukorral és szénhidráttal, édesítőszerünk szinte nulla, lisztjeink elfogytak. Osztok, szorzok, számolgatok, de ebben a hónapban nagyon szűkös készleteink lesznek még akkor is, ha eljutok Győrbe venni.
Míg ennyi minden kell a házhoz, addig nagyon nem is fog változni a helyzet. Próbálunk okosan gazdálkodni a pénzzel, azonban még rengeteg mindenre lenne szükség. Bár az alsó szint is most már szépen alakul, még jópár dolog hiányzik. Hogy mást ne említsek, nagyon kellene egy konyhabútor, villanyos tűzhely… És egy villanszerelő, aki le tudná tenni az infra fűtőfilmet Zalán szobájában, mert amíg ez nincs meg, nem tudunk padlózni, így pedig költözni sem. De ugyanúgy kellene egy bejárati ajtó vagy legalább egy asztalos, aki a meglévő ajtóhoz méretre tudna nekünk kreálni egy tokot. Szóval sok a munka és az idegeskedés.
Igen, szerintem is kimerültem. Az ötleteim is a végüket rúgják, fogalmam sincs kihez fordulhatnék segítségért. Még jó 300 ezer Ft hiányzik a befejezéshez és ez a legkeservesebb. Emellett az, hogy a gyerekek igazi gyerekek csak hab a tortán.