2017.03.12.
Zalán hisztis korszakát éli, nehezek vele a napok és az éjszakák. Bízom benne, hogy majd kinövi. Talán akkor, ha apának egy kicsit több ideje lesz itthon a gyerekekre. 🙂
Ez persze még nem most lesz, de… Minden nappal egyre közeledik.
Tegnap végre elkészült a fűtés, amiért nagyon hálásak vagyunk. 🙂 Bár sokba kerültek az anyagok és jól elúsztubk miatta, a munka lényegében ingyen volt és nagyon szép munkát végeztek a fiúk, akik csinálták. Tegnap már próbafűtés volt és jó meleg. 🙂 Így már könnyebben fog menni talán a munka is.
Ma szünetet tartanak apáék a házban. Már mindenki nagyon fáradt, muszáj kicsit pihenni. Én szívem szerint elmentem volna valamerre a gyerekekkel és apával, de apa úgy gondolta, neki ehhez most nincs kedve. 🙁
Kedden újra utazunk. Zalánnak már megmondtuk, de most úgy tűnik, nem nagyon érdeklődik a dolog iránt. Inkább úgy tűnik elfogadta. Gyakoroljuk a szemészeten kapott házi feladatot is. Néha úgy tűnik, mintha Zalán látna rendesen a rossz szemével is, aztán változik a szög és sajnos rá kell, hogy jöjjek vagy csak a felső sor néhány ábráját látja így vagy egyáltalán semmit.
Olyankor egy pillanatra elkapja a kezét a jó szemétől, gyorsan megnézi az ábrát és így próbál “csalni”. Persze észrevesszük.
Igazából nem tudom ez miért hat rám ennyire rosszul, hiszen mikor beteg lett még úgy tudtuk, a rossz szemével egyáltalán nem fog látni soha. És mégis lát valamennyit. 🙂 Ez nagyon jó!
Én mégis jót és mégjobbat szeretnék neki. Szeretném, hogy minél többet lásson a világból, a rossz szemével is. Tudom, páros szerv és lényegében egy szemmel is lehet teljes életet élni, de miért hagyjuk veszni azt a csöpp látást is?
Hátha később még fejlődik a tudomány, hátha lesz gyógymód, hátha… Ez olyan soha fel nem adhatom érzés. Mégis lelkileg nehéz, hiszen el kell engedni azt az érzést, ami az ember szívét szorítja. El kell fogadni, hogy most nem úgy lát, ahogy szeretnénk és ezt a fajta látáshibát egy szemüveg sem korrigálhatja. És bele kell kapaszkodnunk a reménybe, hogy jobb lehet. Talán, egyszer! Hiszen már eddig is nagyon sokat elértünk!
Zalán betegsége kényszerített rá, hogy megtanuljam, mindig csak egy apró lépéssel haladjunk a cél felé. Sokszor emiatt türelmetlen vagyok, mert bár látom, hogy haladunk, mégis lassúnak tűnik az iram. Azt hiszem ezzel sokan lennének így az én helyemben. Persze ez nem mindig jó, de az ember néha belátja a korlátait.
Nehéz még, de jó lesz! Most nem is szeretnék mást, csak hogy el tudjam hinni, kitartunk addig együtt.
Nektek pedig köszönöm, hogy támogattok, hisztek bennünk!
One thought on “2017.03.12.”
Tudom, hogy amikor az egyik gyermeke beteg egy anyának, akkor természetes, hogy a központban ő van. De van egy csodálatos és okos nagy fiatok is, akit én ugyan nem láttam, de a fiaim sokat beszéltek a tehetségéről, a nyelv tudásairól, mert több is van és nem is akár milyen szinten. És van két szép leányzó is. Mindenkinek jól esik a köszönet, ha segít kívülállóként is,de azt gondolom nagyon szerencsés vagy Enikő, hogy ilyen családod van. Van egy férjed aki nem is tudom durocell elemmel működik-e, mert a fiúk szerint annyit dolgozik a háznál, hogy még ebédelni sem megy haza a munkahelyi munkája mellett. Csak gratulálni tudok a családodhoz. Sajnos az országunkban megszámlálhatatlan család van nehezebbnél nehezebb, kilátástalan helyzetben. Kétségbe ejtő sorsokat látok és mindenhol a szenvedő alanyok a gyermekek. Beteg gyermekek, kilakoltatott anyuka 4 gyerekkel, ahol 3 kiskorú, a kicsi csak 2 éves, de az apukának már új családja van. Szeretnék varázsló lenni és mint a mesében varázsütésre minden gyermek életét szebbé tenni. Ők annyira ártatlanok és már gyerek korban éhezni, szörnyűségeket megélni, amit talán soha nem fognak tudni feldolgozni…. mennyire igazságtalan az élet… Szerencsés az a gyermek, akinek ilyen harcos szülei vannak. Kívánom, hogy sok örömötök legyen a házban és főleg egymásban. Zalánnak pedig teljes gyógyulást és hogy mire iskolába megy, ez az egész már csak egy rossz álom legyen.