Borzasztó éjszaka után fejfájással és hányingerrel ébredtem. Tegnap egész nap nem ettem, nem volt rá idő, zajlottak az események, folyamatosan a háznál voltunk. Csak este, sötétedés után értünk haza.

Zalán is ott volt velünk, hiszen számára tragédia az utóbbi időben, ha csak egy percre is szem elől veszít. Este már nyűgös volt, vacsora és fürdés után gyorsan elaludt. De nem sokáig, mert 15-20 percenként felébredt. Nem tudtam mi a gond, mert csak forgolódott. Végül fél 2-ig bírtam és utána kiszedtem belőle, hogy fáj a lábacskája megint. Az utóbbi időben elég sokszor.

Adtam neki egyből fájdalomcsillapítót és után már volt egy viszonylag nyugodt 3 óránk, mert kelni kellett, hiszen nem éppen a szomszédban van tőlünk Budapest. 

Terv szerint indultunk, eseménymentes utunk volt, időben érkeztünk, parkolót is egész “közel” találtunk. Mivel kárpótlásképp Csengét is vittük, a kis várakozás szurkálódással telt. 🙂 De ez most jó!

Mivel rég nézték, Zalán mennyit lát, így most a szemcseppek előtt erre a vizsgálatra is sor került. Kivételesen, először én vittem be (hiszen eddig minden rossz dolog apa “közreműködésével”  történt) és hát…  Nem tudom! Jobb hírre számítottam. 

Zalán a bal szemével majdnem jól lát. Vagyis inkább úgy fogalmazok, amit én láttam, azt ő is. Amit ő már nem látott, azt én sem. Tehát vagy ugyanolyan jó Zalán bal szeme, mint az enyém, vagy az én szemem ugyanolyan rossz, mint az övé. 🙂

A jó szeme után a rossz következett. A bal szemét kezdtük takarni. Sajnos a baj már korán kiütközött,  a legnagyobb, kb. 5-10 cm-es mintákat is maximum 1,5 méterről látta, az apróbbakat pedig még közvetlen közelről sem. 🙁 Kicsit megrogytam, jobbra számítottam. A vizsgáló orvos is jelezte, a jobb (tehát a rosszabb állapotban lévő szeme) szeme kitér, nem úgy áll, néz, ahogy kellene.  🙁

A vizsgálat után jött az első szemcsepp. Most valahogy ez is tragédia volt, rosszul viselte. Már az első (mindkét szemébe 2-2 cseppet kap) csepp után is majdnem belekapott a szemébe, a doktornő segített lefogni.A második szemcsepp csap mégnagyobb sírás árán lett meg. De végül meglett.

Mivel a látását másik doktornéni vizsgálta,  kapott fiús szemtapaszt, ami tetszett is neki. Így a doktornéninktől is kértünk ilyet és gyorsan ki is váltottuk, hátha jobban engedi a tapaszolást, mert sajnos szükség lenne rá minden nap, de Zalán azt mondja újabban, úgy nem lát. 🙁

A vizsgálat végül rendben lezajlott,  aggodalomra okot adó dolgot nem talált a doktornéni szerencsére. Sajnos a számítógépes rendszer karbantartása miatt a látásvizsgálat eredményét nem lehetett összehasonlítani az előzővel, így ez már csak a következő alkalomra halasztódik, ami nem egészen egy hónap múlva, április 13-án lesz esedékes.

Kivételesen nem ígértünk Zalánnak semmilyen kárpótlást, most nem tehettük meg. Talán majd legközelebb. 🙂 Jobb hírekre számítottam, de azt is sikerként könyvelem el, hogy nincs kiújulás, sem új daganat. 

Lelkileg most némileg könnyebb, de nehezebb is, hiszen eddig csak találgattunk mennyit láthat Zalán, de most már biztosan tudjuk. Jósolni nem lehet mi lesz még, milyen irányba fordulunk, talán a leghelyesebb úgy fogalmazni, szeretném azt hinni, hogy úszunk, de csak sodródunk az árral.

Nem akarok keserű lenni és folyton csak a gondokat látni, azonban most annyi minden vesz körül, hogy sokszor úgy érzem agyonnyom a teher. Amilyen elánnal kezdtünk neki a felújításnak és személy szerint én a szervezésnek, most nincs erőm. Csak azt érzem fáradt és kedvetlen vagyok. A számlák gyűlnek, a gondok sokasodnak, a tárgyi igények nem fogynak.  Ez is kellene, meg az is, de leginkább remény és erő.

Már nem akarom visszakapni a régi életünket,  mert nem emlékszem milyen volt. Szeretnék visszarepülni tavaly februárig és onnan homlokegyenest másképp folytatni. Szeretném visszakapni a családom, a nyugalmam, mert most csak gondjaim és egy széthulló családom van, amit ha nem a szeretet hiánya, mert nem az (!) hanem a problémák őrölnek fel és zúznak szét. Mert egyedül már nem bírok mindent megoldani. 

Ha lehet, mégjobban leültem lelkileg! Segítsetek, kérlek!