Ismét túléltünk egy napot, amit a jelenlegi helyzetünkben nagy szónak tartok. Mivel többsíkon nézem a problémáinkat, ezt még jobban értékelem. Nézem a kialakult helyzetet anyaként és majd megszakad a gyerekeimért a szívem, hogy nem tudjuk nekik megadni amit szeretnének. Nézem feleségként és látom, hogy apa erőn felül teljesítve igyekszik mindent megtenni értünk. Mentőzik, elvállalja az összes beeső munkát és közben folyamatosan dolgozik a házban is. És nézem egyszerű emberként is az életünket és tudom, mert látom nap, mint nap, hovy rajtunk kívül is nagyon sok család van rossz helyzetben. Ez elkeserítő! Mégis úgy vélem, mindenkinek a saját problémája fáj a legjobban. 

Tegnap Zalánt sajnos itthon kellett hagynunk, mert apa 19 éves öccsét kellett a balatonfüredi szívkórházba vinni, ahol műtét várt rá. Már régóta húzódtak a panaszai, de az orvosok csak hisztinek gondolták. Egy lelkiismeretes doktornő mégis úgy gondolta, érdemes utánajárni, így tegnap kiderült, hogy egy (az orvos szavait idézve) potenciálisan életveszélyes kamrai szívritmuszavarról van szó. Még további vizsgálatokra lesz szükség, de a gyógyszeres kezelés mellett szóba került a pacemaker beültetés is. Egyelőre tehát várunk.

Mivel tegnap itthonhagytuk Zalánt, ma megígértem neki, hogy eljöhet velünk, úgyis mindig azt mondogatta az utóbbi időben, mennyire szeretné látni a Balatont. Bár az idő nem túl kegyes, hiszen fúj a szél és lóg az eső lába, mégis elvisszük magunkkal. Talán egy kacsaetetés így is belefér. 🙂

A majdnem másfél órás úton legalább van idöm gondolkodni, hogy tologatom még tovább a már tolhatatlan számlákat és hogy oldom meg, hogy 10-e után is legyen étel az asztalon. 

Szeretném, ha jönne egy jótündér és a varázspálcájával egysuhintással rendet tenne és elfelejthetném ennek a hónapnak a rémálmát. Ha csak a fejünk felett lógó erre a lakásra szóló villany elszámolót ki tudnánk fizetni, legalább már azt tudnánk, jövő hónapban is lesz lakás a fejünk felett. A többi meg majd alakul… De sajnos csak ez az egy 90 ezer Ft. 🙁