Az egész hétvége egy káosz! Csenge szerencsére jobban van, de András állapota a pénteken kapott gyógyszerek hatására rosszabb, sőt, sokkal rosszabb, mint volt. Pedig pénteken összesen 7000Ft-ot hagytam a gyógyszertárban, ami baromira hiányzott így hónap végén.

No, holnap futunk egy újabb kört egy másik orvosnál, ugyanis a “gyerek” csütörtök óta fájdalomcsillapítón él és nem javul, hanem romlik a helyzet. Már a szája is vastagon kisebesedett, enni is csak akkor tud, ha előtte fájdalom csillapítót vett be és nagyon félek, hogy netán Zalán elkapja! Hiszen csütörtökön menni KELL! Megint!

Az egész hétvége megint a költözködésről szólt. A maradék cuccokat elhoztuk, összetakarítottunk, már csak az udvart kell összepakolni. Egy jó adag kinőtt ruhát raktunk össze, amit a családsegítőnek adunk. 🙂 Mi is kaptunk segítséget és talán egy kicsit mi is törleszthetünk.

Apa itthon volt a hétvégén, ami egyrészt már furcsa volt, másrészt nem is túl jó, hiszen sok volt a vita. Hogy min is? Természetesen a nem létező pénzen, mit miből, hogyan… Vagy hogyan nem…

Holnap ismét egy új hét kezdődik, új reményekkel. Bár ahogy a dolgok most állnak, úgy tűnik, hiú reményekkel. Egyszerűen már nehezen hiszem el, hogy egyszer jobb lesz. Tudom, most már illene megnyugodni, hiszen annyi mindent sikerült megvalósítanunk az utóbbi hónapokban. Igen, rengeteg munka árán, de nekem gyönyörű lett! A legszebb ház, igazi otthon. Mégis… Nem megy!

A már ismerős remegés olyan szinten gyökeret vert a gyomromban, a lelkemben, az életemben, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. Mindenki biztat, hogy most már mindennek rendben kell lennie, de nem tudom elhinni, annyira bizonytalan minden.

Sokszor gondolkodom, hogy Zalán szobájának üzenete nekünk is szól, el kell hinnünk, hogy a felhők felett mindig süt a nap. De én még úgy érzem, nem oszlottak el a felhők! És most még nagyon nehéz!