Holnap tehát ismét utazunk. Hogy milyen reményekkel, azt szerintem mondani se kell, de félek, hogy mi lesz. Főleg, miután tegnap a vacsoránál ismét olyan jelet láttam Zalánon, ami megrémített. Remélem nem lesz igazam!

De ha mégis… És marad tovább az aggódás és az őrlődés… Nem akarom! Elég! És ez nem hiszti!

Egy idő után az ember kimerül, kiég és minden apró probléma sokkal nagyobb erővel nyomja a vállát. A legapróbb is óriási lesz, hiszen az ingatag lelki egyensúly, amit az ember kénytelen magára erőltetni, a legkisebb szellőtől is meginog. És egyre jobban inog, ahogy telik az idő. Elég egy apró jel és vége a nyugalomnak. Annak a nyugalomnak, ami amúgy is csak látszat és pillanatokra szól.

Anyám anno gyerekkoromban sokat mondogatta, akit a kígyó megmart egyszer, a gilisztától is fél. Ezt mára keserűen megtanultam. Ahogy azt is értem, akik azt mondják, nem szabad negatívan gondolkodni. Igazuk van! No de ilyen előzmények után még lehet hinni? Miben? Nekem nem megy!

Igyekszünk a víz tetején maradni. Dolgozunk mindketten, mégse sikerül. Egyre mélyebbre csúszunk. Pláne, hogy ehhez olyan kis mellékzöngék társulnak, hogy rövid határidős munka mellett tönkremegy a vasaló (tegnap). Extra gyorsan kellett vennem, hiszen ha nincs, nem tudom befejezni a munkámat és fizetést se kapok. No, nem mintha olyan sokat keresnék, de az a 20-30 ezer forint is nekünk rengeteg! Persze ez a kiadás a holnapi út előtt nagyon nem kellett, de  muszáj volt.

Igen, így nem fog jutni a szokásos fájdalomdíjra, de majd megpróbálom kárpótolni Zalánt, ha fizetést kapok 10-e körül. Ha addig nem kell újra menni! Istenem, de szeretném ha nem kellene!

A holnapi utat ismét apa nélkül tesszük meg, őt elszólítja a kötelesség. A Volt fesztiválon lesz mozgóőrségben. Nem volt kötelező ez, de ő is mindent elvállal, csak egy kicsivel több jusson. De így se elég. 🙁 Az utazások, a diéta, a vitaminok és étrendkiegészítők horribilis kiadás. Arról nem is beszélve, hogy a másik 3 gyereknek is vannak álmaik, vágyaik, de pusztán igényeik is. Ruha, cipő vagy csak papucs… Ne is beszéljünk róla! 🙁

Ma nincs túl jó kedvem, ne haragudjatok! Ilyenkor nyomasztó a légkör is itthon, mindenki pattanásig feszült. Hiszen nem tudni mi lesz holnap, jó vagy rossz híreket kapunk. Ismét jön egy nyugalmasabb időszak, vagy újra küzdenünk kell. Még jobban! Mert a szemnyitással még mindig küzdünk. Nagyon lassan enged Zalán. Sok már ez az 5 év!