Azt hiszem, 5 év távlatából már nyugodtan mondhatom, tegnap hagyományos utunk volt.

Zalán szokás szerint sírva kelt, mert nem akart menni, majd mondta, hogy fáj a hasa, mert fél. Igyekeztem eloszlatni ezt a félelmet, de az 5 év mégis csak 5 év és a rengeteg rossz tapasztalat mégis csak negatív dolog, mondhattam bármit. Szegény Jázmin a nagy segíteni akarásban megígérte Zalánnak, hogy ha ügyes lesz akkor kaphat valami fájdalomdíjat. Utána ezt is korrigálnom kellett. 🙁 Egyelőre csak megnéztük, mi legyen a fájdalomdíj. Majd fizetéskor!

De ne rohanjunk ennyire előre! Még a szemcseppek előtt először “olvasni” kellett Zalánnak. Egész jól ment! Sőt, nekem úgy tűnt, mintha a rossz szemével jobban látott volna távolra. De sajnos nem értem a számokat a leleten. Majd ma előveszem a régebbieket és megpróbálom kiokoskodni.

A szemcseppek változatlanul a legnagyobb mumusok! Zalán iszonyatos erővel feszíti magát és a szemeit össze, ebből kifolyólag hatalmas erővel kell tartani, hogy a 2×2 szemcseppet megkaphassa többször is, negyedórás különbséggel. Most már szó szerint több emberes ez a mutatvány. Ilyenkor nagyon sír, de nincs mit tenni, szemcsepp, pupillatágítás nélkül a vizsgálat nem megy!

A vizsgálattól nagyon féltem! Most különösen. Ugyanis vasárnap este mikor vacsoráztunk, Zalán az ölemben ült és ahogy visszanézett Jázminra, a bal szeme belső sarkában egy lapos, valamivel nagyobb, mint lencsényi kocsonyás valamit láttam. Mivel a daganat, ami mindig kiújul valahol azon a részen tapad, így halálra rémültem. A vasárnaptól kedd délelőttig tartó időszakban folyamatosan a hányinger, hasmenés, mellkasi szorítás hármasával próbáltam meg létezni, annyira féltem, annyira aggódtam.

Ezt jeleztem a doktornőnek is, mármint amit láttam. Szerencsémre megnyugtatott, ami ott van, az a műtéti maradvány, tulajdonképpen heg. De mondta a doktornő, hogy az nagyon jó, ha minden apró jelre figyelünk. Ez fontos is ahhoz, ha időben el lehessen kapni, ha valami megint elindul. 🙁 De bármi van, bármikor, nyugodtan hívjuk. Megnyugodtam! Szerintem itthon, vagy Sopronban (ahol apa van még mindig mozgóőrségben) is hallani lehetett, mekkora kő esett le a szívemről. Egyből elmúlt minden testi tünetem. Zalán pedig örült, hogy nincs műtő, nincs macera. 🙂 Mire a papírral kijöttem a doktornőtől, Zalán már boldogan újságolta mamának, hogy minden rendben van. 🙂 😀

Természetesen az ilyen stressz nem múlik el egy pillanat alatt. Sőt! Valahol le kell vezetni! Hazaérve (a külső tényezőktől most vonatkoztassunk el!) már olyan ideges voltam, hogy úgy éreztem, összenyomnak a falak. Sógorom sietett a segítségemre, aki átjött és vigyázott a gyerekekre, míg én “kiszellőztettem” a fejem. Majd este átjött a barátnőm is. Így jobb volt!

Zalán pedig boldogan játszott a barátaival, akik átjöttek hozzá. 🙂

Mivel mindenki fáradt volt a korai kelés miatt (fél 6-kor már indultunk), este gyorsan takarodót fújtam. Zalán nagyon gyorsan elaludt! De ami utána következett… 10 percenként sírt fel! Egyszer valakivel viaskodott, mert azt kiabálta, hogy “ne bánts”, “nagyon fáj”, majd valamit keresett, ami nem volt meg… Mivel ezek a rémálmos éjszakák mindig az utazásokat követik, így ezt is betudom ennek és remélem a következő éjszaka már jobb lesz.

Estére azért az egyik kedvencét főztem, spagettit (csak a tészta hozzá 669ft/ 250g). Mégse sikerült jól az éjszaka. Akkor ma jöhet a virslifőzelék (zöldbab), talán az megvígasztalja!