2018.08.21.

2018.08.21.

Az elmúlt napokhoz képest hatalmas javulás állt be mindannyiunk hangulatában.

Igen, vannak még problémáink, de hiszek abban, hogy szép lassan minden megoldódik. Most elsősorban az iskolakezdésre koncentrálunk, de leginkább már csak a ruhákra. Ahogy más gyerekek is, a mieink is nőnek időről időre és valahogy az a fránya ruha nem akar nyúlni velük együtt. Zalán is nagyott nőtt, rövid az összes nadrág, majdnem top lett a pólókból. 😀 Ez Jázminra hatványozottan igaz. Tavaly 152-es ruhával kezdtül a tavalyi tanévet, idén ez már 164-es vagy xs-es. Gyakorlatilag mindent kinőtt! Csenge még csak-csak örökölne Jázmintól de egyrészt még csak 134-est hord, másrészt sajnos évszak váltásban is van Jázminnal. Hatalmas segítség lenne, ha ki tudnátok segíteni.

Lehet azt hiszitek, elhalmoznak minket ruhával, azonban ez korántsincs így. Igen, volt idő, mikor rengeteget kaptunk, sajnos gyakran nem is abból a méretből amire szükségünk lett volna, így ezeket a családsegítőnek adtuk.

Lassan ismét készülünk utazni, hiszen nem sok pihenőt kaptunk, de valahogy most nyugodtabbak vagyunk. Egyrészt ugye az MRI miatt, ami nem mutatott élő részt az egyenetlenségben, ez csak nem változik ebben a 2 hétben. Másrészt pedig… Valahogy a nagy ijedtség után most úgy érzem, bármire fel vagyunk készülve.

Igen, biztos, hogy jöhet még rossz, mégis valahogy azt érzem, nem fog. Vagy nem most! Most nyugalom jön, egy kis pihenés és megpróbáljuk magunkat érzelmileg is feltölteni, hogy ha mégis jön, akkor legyen rá elég energiánk.

Zalán az elmúlt, aggódós napokban csak még bújósabb lett. Éjszakánként visszaköltözött közénk, újra fognom kell a kezét. Napközben is rengetegszer bújik, puszilgat, szeretget. Sokat beszélgetünk az oviról, egyelőre csak “ha” jelleggel. Ha a doktornéni rábólint. De bátorítom és mindig mesélem neki mennyire jó lesz… Kis barátok, sok-sok játék, mókák, karácsony, anyák napja, ahol mondhat nekem verset. 😀

Néha nagyon várja, néha ellenkezik. Meglátjuk. 🙂 Még hátravan Zalánnak a váltócipő választás, az óvodás cuccok. 🙂 Szeretnénk ha ő tudná kiválasztani, olyan legyen, amit ő szeretne. Dolgozunk a megvalósításon. Szeretnénk ha minden tökéletes lenne, hogy Zalán az elmúlt évek dacára egy boldog, kiegyensúlyozott, mosolygós, vidám kisember legyen. Hiszen várja az ovi, majd jövőre az iskola és az ÉLET!

Mert Zalán teljesen meg fog gyógyulni! Mert ha csak egy szem látásával, de tökéletes életet fog élni. Csak ez a célunk! És teljesülni fog ez a vágyunk. Tudom, érzem!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

19 − tizennyolc =