2018.10.12.

2018.10.12.

Zalán még alszik, de nemsokára kelni kell és indulni az oviba. Ma biztos, hogy a szokottnál is jobban akar majd menni, mert ma ovis fényképezés lesz. És fényképezkedni nagyon szeret. 🙂

Ez már karácsonyra készülő fotósorozat lesz, remélem egytől egyig remek képek fognak születni. Az alany az tutira jó, kipróbált! 😀

Aztán indul a munka. A jövő hét helyett már tegnap elkezdtem. Valahogy minden egyre előre csúszik, leginkább Jázmin műtétje miatt.

Egyelőre igyekszünk tervezni, szervezni, hogy lehetőség szerint egyikünk se essen ki a munkából a kórház miatt, mégis mindig legyen valamelyikünk Jázmin mellett, illetve ugye itt van a másik 3 gyerek is. Egyelőre úgy tervezzük, hogy a műtét napján mindketten, majd éjszakánként én, nappal, míg én dolgozom, apa lesz vele. Szerencsére arra a jópár napra nem kell szabadságra mennie, mert pont úgy esnek a szolgálatai, hogy akkor éppen szabad lesz.

Tegnap sikerült megvenni a pizsamákat Jázmin, az Aldiban nagyon le van árazva. 🙂 Már csak 2-3 törölközőre, papucsra és higiéniai dolgokra kell szert tennünk ebben az egy hétben. Sürget az idő! Hirtelen jött ez a műtét, nem terveztük, gondot okoz. Bízom benne, hogy szép lassan megoldódik. De így is tudom, hogy az a 10 nap nem lesz egyszerű. Akkor sem, ha Jázmin már nagy, hiszen ahogy én is, ő is tele van kérdésekkel.

Zalán egyelőre nem viseli jól a dolgot, bár a részletekbe nem avattuk be. Nehezen viseli, hogy anya se lesz mellette és a pótanyuka, Jázmin sem. Mikor megmondtuk neki, hogy műteni kell Jázmint, még pityergett is szegény, annyira sajnálta a nővérét. Majd fél füllel hallattom már csak, hogy mesélte Jázminnak, hogy ne féljen ám! Mikor ő ment a műtőbe neki is nagyon fájt, aztán elmúlt. 🙁 Hát igen, tapasztalat van bőven!

Szóval… Majd csak lesz valami. A lényegy hogy haladjunk előre. Csak menjenek a napok, legyünk túl rajta, rendeződjenek a sorok, a már szokásos kerékvágásba. A többi meg nem lényeg.

Lassan keltem Zalánt, mert kell egy kis idő, mire sikerül kiválasztani mit akar felvenni, mit akar vinni a fényképezkedésre. Majd lassan elindulunk, hiszen ovi nincs a faluban, csak a következőben…

No, ébresztőt fújok, mert indul az ovi majd a melómenet! Szép napot nektek!

 


2 thoughts on “2018.10.12.

  1. Szia megkérdezhetem mivel kell müteni a jázmint? Jobbulást neki és neféljen jo kezekbe fog kerülni 😊

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

12 − 5 =