Azzal kezdeném, hogy Zalán meglepően jól van. A legutolsó műtéthez képest is szignifikáns a különbség.

Minimálisan dagadt be a szeme hétfőn, de az kedd reggelre le is húzódott. A kedd még húzós volt, kellett a fájdalomcsillapító, aztán mintha elfújták volna. A szeme még be van vérezve, nem túl szép, de mégis mérföldekkel szebb, mint az ezelőtti műtétekkor.

Kedden beszéltünk a gyerekpszichológussal is, mert Zalán lelkileg rosszabbul viseli az évek óta tartó folyamatos kezeléseket, mint testileg, de a gyerekpszichológus azt mondta, teljesen normálisak a reakciói. Kérdeztük mit tehetünk esetleg, de azt a választ kaptuk, hogy csak azt amit eddig. 🙁 Megérteni, támogatni, nem elbagatellizálni, esetleg próbálkozzunk meg valami sporttal, ha egyszer a gondolatok cselekvésekkel történő terelése nem vált be. Igyekeztem olyan sportot találni/kitalálni, ami az esetleges kiújulások idején is űzhető lenne neki és segítséggel, de az íjászat, illetve lovaglás mellett döntöttünk. Zalán mindkettőért lelkesedik, így remélem, hogy működni fog a dolog. 🙂 Meglátjuk!

Kedd délután beszéltem a doktornővel is, illetve ő hívott, hogy megbeszéljük a következő utazás időpontját. Ő is mondta, bíztatott, hogy tartsunk ki. Bár ahogy mondta, ez disznó egy betegség (szó szerint idéztem), mert senki se tudja mikor és hogy lesz vége. 🙁

Csak szűk baráti kör tud róla, de van Zalánnak egy kis sorstársa, barátja, akivel ha csak tehettük, mindig egyszerre mentünk a kontrollokra. Sajnos ő az egyik szemét már elveszítette és nemrég nála a kezelésektől bevérzés keletkezett és pénteken derült ki, hogy nagy a baj. Ahogy húzódott le a bevérzés, derült ki, hogy egy hatalmas daganat vígan növekedett alatta. Így ők elkerültek Budapestről Debrecenbe, hogy plakkterápiával (sugárzó Ru izotóp felvarrása a retinára) talán meg tudják menteni a szemét. Apuka tegnap rossz hírt írt, a debreceni orvosok szerint kicsi az esélye a kisfiúnak a látásra. 🙁 Ahogy apuka írta, ha egyáltalán sikerül ma a műtét! Ma értük kérek mindenkitől egy imát! A kisfiú (egyébként annyi idős, mint Zalán) éppen most van a műtőben.

Tudni kell, a mi családunk és közöttük nagyon szoros a kapcsolat és rettenetesen bánt ami történik velük. Tegnap próbáltam a távolból együtt gondolkodni az apukával, hogy talán külföldön meg tudnák gyógyítani a kisfiút, de úgy vannak, mint mi. Nekik 10M már a hitelük, nekünk “még csak” 9,3M. Borzasztó, hogy minden a pénzről szól és kisgyerekekről, a látásukról, az életükről, a későbbi életükről van szó!

Az ember igyekszik mindent megadni nekik, de nem elég! Semmi sem elég! És ha még azon is gondolkodni kell, hogy miből fizet az ember rezsit vagy benzint, akármit, az is tragikus ilyenkor. Minden apróság az, ami nem megy parancsolatszerűen, amivel kicsit is kell foglalkozni. És ezek olyan dolgok, hogy tényleg apróságok. Hogy meg kell nézned a boltban, melyik parizer az olcsóbb, mikor tudod, hogy nem azt kívánja és mindent megtennél, de nem lehet, mert akkor holnap már ez sem lesz. Mikor nekik kell nemet mondanod! Kegyetlen! Hülye világ, hogy kisgyerekek jövője múlik ennyire a pénzen. Illetve a nem levő pénzen!

De most egy imát kérek mindenkitől a kisfiúért! Annyira szeretném, ha rendben lenne és pár hét múlva már csak nevetnénk ezen az egészen!