2019.06.19.

2019.06.19.

Miközben egész nap vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom, megkapjuk az újabb ítéletre a behívót, a MRI időpontját, miközben végigszenvedtünk mind a napot, miközben próbáltunk túlélni… Apa dolgozva, én itthon dolgozva, csak teljen az idő, legyen egy szabad időpont. Persze, a mai magyar egészségügyben… És a telefon nem szólalt meg!

Tudom, sejtem, sok a kis beteg és rettenetesen kevés az altatásos MRI-re az időpont, nem is okolok senki.

Mostanra, estére jöttem rá, hogy egyszerűen nem tudom mi tart még életben. Nem akarok egy újabb reggelt, ami addig gondtalan, míg nem ugrik be a jelenlegi helyzet! Nem akarok újra felkelni, majd a saját gondolataimban és aggályaimban ezredszerre is elveszni. Nem akarok újra egy ideges napot, nem akarok egy új holnapot, ami nem jobb, mint a mai! Mert nem jobb!

Tavaly augusztusban ugyanezeket a bizonytalan napokat éltük át. Akkor szerencsénk volt, az MRI nem mutatott kontrasztanyag halmozódást. Csakhogy.. Azóta volt szóródás, majd mégiscsak aktívnak mutatkozott az a daganat, ami kétszer is el lett fagyasztva, de nem hatott. És nem tudni miért. Mi van ott, abban a vastag hegben. De ha nincs benne élet, miért volt akkor az utolsó két műtét? Honnan szórta akkor magát a daganat az üvegtestbe februárban?

Annyira nagyon szükségem lenne most pozitív gondolatokra, annyira kellene egy kis bizonyosság, mint egy lélegzetvételnyi levegő. Mert bizony fuldoklunk ezekben a gondolatokban, ezekben a gondokban. Semmi sem olyan nehéz, mint ha a gyereked beteg!

Tegnap, hazafelé, próbáltam beszélgetni apával, elmondani a kétségeimet, félelmeimet, de lerázott azzal, hogy neki is vannak félelmei mégse mondja és tartsam meg magamnak. Pedig annyira feszít belülről. Ezer és ezer megválaszolatlan kérdés. Fogalmam sincs, hogy merre tovább, van-e tovább és időről időre felvetődik a kérdés, hogy együtt vagy külön. Azt hiszem, elég régóta csak Zalán tart össze minket és ilyenkor, mikor ennyire nehezek a napok, az órák, még rosszabb az egész. De tudjátok mit? Ezt a részét letojom magasról! Csak Zalán legyen jól! Semmi más nem lényeges. Cseppet sem!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 × 4 =