Rém hosszú volt a mai nap. Is…

Az éjszaka nyugodtan telt, hajnali fél 4-kor keltettem Zalánt a gyógyszert bevenni, aztán aludt is tovább. Én persze alig aludtam. De nem baj!

Reggel aztán már kezdődött. A reggelihez hozzá se nyúlt. Kínáltuk virslivel, müzlivel, tejjel, nutellával (!!!) de semmi!

Fél 10-re kellett visszamennünk a kórházba, időre ott is voltunk, mivel előző nap még úgy volt, hogy fél 11-kor már be is kötik a kemót. Aztán fél 12 lett belőle. Az etoposide 2 óra alatt folyt le. Viszonylag gyosan, úgy, hogy jöttek önkéntesek, akikkel Zalán nagyokat játszott, nevetett. Az utána következő 2 óra hidrálás viszont már siralmas volt. Semmi sem volt jó, sehogy se volt jó. Se fekve, se játszva… Nyüglődött végig.

A reggeli 1 túrórudi után semmit sem volt hajlandó elfogadni és minket lepett meg a legjobban, inni se nagyon akar. Alig lehet belediktálni egy kis folyadékot, enni semmit. Beleharap a kajába, amire aktuálisan rábeszéljük, de semmi se esik jól neki. Maximum 1 falatot hajlandó elfogadni.

Furcsa nekünk ez a helyzet, mert Zalán mindig jó étvágyú volt. Ma is csodálkoztak a kórházban, mikor mondta, hogy neki a főzelékek a kedvencei. Próbáljuk kitapasztalni mi az ami esetleg jól esik, de semmi.

Már itthon vagyunk, de sajnos a helyzet változatlan. A hányáscsillapító ellen is bőszen tiltakozik, hiszen egyrészt iszonyat keserű, másrészt pedig muszáj rá inni, amj nem esik jól.

Sajnos ez nem várható, hogy hamarosan javulni fog, főleg azért, mert a kemó az ízeket is megváltoztatja. Mindenesetre próbálkozunk. Holnap valami féle nagyobb bevásárlást kellene tartanom, mert semmi sincs itthon. Mivel nem tudom, hogy ebben a kritikus időszakban mi jön majd be neki, amit hajlandó lesz megenni, mindenből kell majd egy kicsit vennem. Istenem, én most azt se bánnám, ha nutellás chipset enne lekváros csokival, csak valamit egyen. De egyelőre semmi. 🙁

Holnap még fújós felületfertőtlenítő szert is kellene vennem valahonnan. Nehéz lesz, mert apa szolgálatba megy és fogalmam sincs hogy oldom meg. 🙁 De ha ez a jövedelem is kiesik, mi lesz velünk? Így is horror már a kiadás hegyek. Pont azt számoltam, hogy tegnap 3000, ma 1600ft volt csak a parkolás. Legközelebb ha megyünk, megkérdezem a parkolókártyát.

Rengeteg a tennivaló itthon is, hogy Zalán számára biztonságos legyen a közeg. Kezdem észrevenni, hogy nem is lesz olyan egyszerű! Zalán imád kinn lenni, de most persze nem mehet napra, nálunk pedig az udvarban nincs árnyék. A szobában tartani pedig nagyon nehéz, mikor ő a térhez és szabadsághoz szokott. A mindent fertőtleníteni és alapból résen lenni pedig idegőrlő. De muszáj. De egyelőre egy nagy lehetetlen káosznak tűnik minden. Pffff!

Jövő héten újra menni kell. Vérvétel, illetve szemészeti vizsgálat is lesz. Aztán ha valami nem úgy sül el, ahogy akarjuk… Vinni kell a bőröndöt és ugrásra készen kell állni.

Külön felvilágosítottak mit szabad, mit nem, mire figyeljünk, milyen gyógyszereket kaphat, mit nem. A legkisebb hőemelkedésnél is azonnal vissza. Ahogy hányásnál, vérzésnél, gyanús elesettségnél is. Folyamatos készültségben állni, hiszen a kemó a csontvelőt is kinyírja, ezáltal csak az a kórokozó nem sétálhat be Zalán szervezetébe, amelyik nem is akar.

Most megint nagyon nehéz! Remélem egyszer könnyebb lesz! 🙁