2019.07.11.

2019.07.11.

Nem semmi egy nap volt. Még úgy sem, hogy a saját ágyunkban keltett az ébresztő hajnali fél 4-kor, hogy Zalánnak be kell adni a hányáscsillapítót.

Szerencsére ő is és mi is szinte egyből vissza tudtunk aludni. Hajnalban aztán elindultam, hogy beszerezzek valamk Zalán által ehető dolgot. Mert ugye nem akar enni semmit. És sajnos inni sem.

Tegnap már kezdett érződni, nem evett, de iszogatott. Ma már iszogatni sem akart. Azt mondja fáj a hasa, nem esik jól. Pedig most pont az lenne a fontos, hogy minél többet igyon, hogy kimosódjon a szervezetéből a méreg. Tegnap még ment a hűtött almalé, ma már rá se nézett.

Szóval hajnalban útra keltem. Vettem mindenből egy kicsit, amit Zalán szeret. Pudingot, joghurtot, sajtot, gyümölcsöt, de chipset és gumicukrot is. Mindegy mit, csak egyen! Most semmi sem számít. Vettem ropit, kesudiót abból a megfontolásból, hogy talán a sósra többet iszik majd!

Hát, eleinte reménytelennek tűnt, mert tegnap még az almalé volt a nyerő, ma már rá se nézett. Persze itt a boltban nem kaptam kis szívószálas baracklét, mert most azt kívánt. Tegnap este 8-kor még palacsintát sütöttem neki, amiből megeszegetett másfelet. Ma spagettit kívánt, azt főztem. Összesen 7 villányit evett. Elkeserítő!

Azért is noszogatni kell, hogy igyon, mert ha rajta múlna, szó szerint semmit sem enne, inna. A málnából megevett egy szemet, a ribizliből egy fürtöt. A banánra rá se nézett. 🙁

Egyelőre nagykanállal lapátolom bele a probiotikumot és imádkozom, hogy rövidtávon sokat javuljon a helyzet, ne kelljen visszavinni. Mert tegnap azt említették, ha nem eszik vagy iszik, akkor vissza… Mi pedig nem szeretnénk az életével játszani.

Holnaptól antibiotikum kúra is kezdődik, megelőzve a szájfertőzések kialakulását, mert akkor meg ha éhes lenne se tudna enni. 🙁 De ez ezzel jár!

Amúgy a kedvével nagy gond nincs, csak szegény folyamatosan panaszkodik, hogy itt a nyár és ő ki se mehet, nem játhatsz. Szó szerint azt mondta, börtönben érzi magát. És még csak 1 napja vagyunk itthon (viszont Csengu már elpancsizott egy teljes flakon kézfertőtlenítőt). És a java még csak most jön!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

2 × egy =