2019.09.15.

2019.09.15.

Minden reggel akartam írni újabb posztot, azonban sajnos az idő rajtam is kifogott. 🙂 Legalább 35 óra kellene egy napra, hogy egyszer utolérjem magam.

Azzal, hogy Zalán iskolás lett, nem lett kevesebb a teher, sőt! Napi 2, maximum 3 órája van, plusz esetleg a logopédia, ezért pedig folyamatos készenlétben kell lennem, jönni-menni, vinni-hozni.

Mivel nem hagyományos módon végzi Zalán az iskolát, rengeteget kell vele foglalkozni. Formáljuk az előírt mintákat, számolunk, színezünk. Sajnos sokszor emiatt a munkámmal se tudok foglalkozni, de igyekszem belerázódni mindenbe. Mindenesetre nem könnyű év áll előttünk. Zalán elsős, Csenge utolsó évét tölti az alsóban, Jázminnál bejöttek az új tantárgyak a 7. osztályban, András pedig… Ebben a tanévben érettségizik, igaz, év közben még vár rá egy nyelvvizsga is, hogy minél nagyobb esélye legyen a tervezett egyetemi szakra bejutni, ami a nemzetközi tanulmányok, esetleg politológia.

Talán emlékeztek, gyakran felmerült a gonolataimban, hogy talán valamit rosszul csinálunk, elkényeztetjük, vagy máshogy neveljük akaratlanul, mint a többieket. Nos, a héten rengeteg deja vu-m volt és megállapítottam, hogy Zalán egy kis András. Ugyanazok az allűrjei vannak, mint Andrásnak elsőben, ugyanúgy nagyon ügyes, sorban kapja a pirospontokat, ugyanúgy dícséri a tanárnéni, aki szerint Zalán nagyon motivált, ügyes!

Itthon pedig… Ugyanazokkal az elsős  gondokkal küzdünk, amivel anno Andrással. Hogy csak egyet idézzek, kedden kijelentette Zalán, hogy “már megint ez a rohadt színezés”. András szó szerint ezeket a szavakat használta anno. 😀 Zalán ugyanúgy szomjazik a tudásra, mint anno András. 😀

Volt néhány nagyon jó napunk, mikor szinte el ia felejtettük, hogy a nyáron min kellett keresztülmennie Zalánnak és egész jó is evett. Sajnos tényleg csak néhány nap volt és azóta ugyanaz a helyzet, mint előtte. Azzal a különbséggel, hogy most már az amúgy kedvenc borsófőzelék és spagetti se megy. Találgatom mit enne, aztán rendszerint ugyanúgy ott marad, ahogy megfőztem neki. 🙁 Már tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. A felírt tápszert se tudtam belediktálni, pedig minden féle módon próbálkoztam. Így aztán Zalán elég sokat fogyott is.

A nadrágjai leesnek róla, a pulóvere ujja lötyög rajta. A 2 órás iskolai foglalkozás teljesen lefárasztja. Ahogy hazaér lefekszik, pihen.

A múlt hetet arra áldoztam, hogy találjak neki átmeneti kabátkát, de sajnos nem találtam hajszálvékony kisemberre valót, mert olyat nem akartam, ami lóg szegényemen.

Ennek ellenére igyekszünk nem foglalkozni a nehézségekkel és úgy tenni, mintha nem élne körülöttünk ez a szörny. Kedden ismét utazunk, akkor fogjuk megtudni a műtét eredményét. Csak reménykedni tudunk, hogy hatásos volt és minden rendben van. Ezt akarjuk hinni.

Rettegve írom, hogy közeleg a születésnapom és eddig minden évben azt kértem, hogy Zalánnal legyen minden rendben. Aztán újabb műtétek következtek. Most inkább nem kérek semmit! Semmit! Mert már nem merek! Csak holnapot, ami talán szebb lesz, jobb, egészségesebb. De elég csak a holnap is. Csak legyen egy újabb holnap és akkor boldog leszek!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

18 + tizenhét =