Sajnos csak megerősíteni tudom amit előző posztomban írtam.

Küzdünk az evéssel. Azóta 1 olyan napunk volt, hogy Zalán evett. Addig faggattam, míg ki nem bökte, hogy palacsintát enne. Csakhogy a csaknem 20 éves palacsintasütőm néhány hete kilehelte a lelkét, így kisebb problémába ütköztem. De megoldottam, mert muszáj volt. És evett is Zalán! Akkor, egyszer!

Azóta sajnos ugyanaz a helyzet, mint előtte volt. Minden egyes falatért vérre menő csatákat vívunk és előjött a hiszti is. Az én amúgy mindenevő fiam sírva fakad az asztalnál.

Mert semmi se jó! Semminek se jó az íze! 🙁 Elhiszem, hogy a kemó miatt megváltozott az ízérzékelése, de most már nagyon kellene enni. Egyre csak fogy Zalán és a tápszert is elutasítja. Pedig igyekszem mindig a kedvében járni.

Ma nokedlit kért és pörköltet. Megcsináltam! Az első falat után eltolta a tányért, mert nem finom. Pedig higgyétek el, semmit sem változtattam a kemó óta.

Maximum annyit, hogy vérnyomáscsökkentőt szedek, mert nekem ez lett a kemó mellékhatása. A sok idegeskedés sajnos megtette a hatását. De ettől még ugyanúgy főzök, illetve a család többi tagja is megerősíti ezt. Nem is értem az egészet!

Egy ideig tartotta bennem a lelket, hogy talán ha többet lesz a szabadban, többet biciklizik az imádott kisbicóján, többet rosszalkodik kinn, talán jobban elfàrad, majdcsak enni fog! Mára készülök feladni ezt a reményt. Talán az egy dolog, amit még hébe-hóba hajlandó megenni, az a linzerkarika.

Így aztán törvényszerűek a kibirulások. Vagy ő borul ki, hogy szóvá teszem, hogy enni kell, vagy én, hogy nem eszik.

Most sajnos tetézi a bajt, hogy Csenge kedd éjjel hányt, azóta pedig megy a pocakja. A létező legszigorúbb karatént vezettük be, már amennyire lehet, Zalán mégis retteg, hogy elkapja és vissza kell mennie a kórházba. Gyakorlatilag a szobájából ki se jön. Igaz, ez legalább abból a szempontból jó, hogy én tudok haladni a munkámmal, mert szerencsére megint van vasalni való.

Egyelőre mindkét gyerek tekintetében tanácstalan vagyok, hogyan, merre tovább. De majd biztos alakul. Persze ez elég kevés remény ezekre a napokra.

Zalánnak nagykanállal adom a probiotikumot (Enterol, Biogaia, Normaflore), hogy valamennyire talán csökkentsük a fertőzés veszélyét. Ez pedig horror összeg! De ha egy kicsit is segít, akkor semmit se bánok. Igaz, sajnos az étvágyát nem javítja.

Apa nem nagyon tud velünk lenni, folyamatosan dolgozik. Reggel jött haza 24 órás szolgálatból és holnap reggel megy újra. Majd hazajön hétfőn reggel fél 8 körül és 3/4 8-kor már indul a mellékállásba, amiből este hazajön és kedd reggel ismét indul 24 órázni. Szóval… Nem sokat találkozunk és így eléggé nehéz megoldani mindent. De majd lesz jobb! Csak már jöjjön az a jobb!

És lassan közeledik ismét egy kontroll. Mi van, ha ott az áramlás nem a szem normális áramlása? 😱 Ezen kattogok órák óta! 🙁 Pedig azt akarom hinni, hogy minden rendben lesz!