2021.04.19.
Sikerült aludnom az éjjel kb. 4 órát, így mikor szólt az ébresztő 4:30-kor, azt se tudtam hol vagyok. Egyet tudtam csak, keltenem kell Zalánt, igyon gyorsan amíg lehet, aztán lassan készülődni, mert menni kell.
Már szombaton megtudtuk, hogy Zalán az első lesz a műtéti sorban, így erre is készültünk. 7:40-kor már a 3. emeleten lévő műtő őrzőben beszéltük meg Zalán ébredés utáni mindig aggasztó dolgait. A napokban felvetődött, hogy ezt a fokozott izgatottságot egy agyi elektromos zavar okozza, erről se Zalán, se az orvosok, se senki nem tehet. Szemműtétnél kifejezetten gyakori, főleg gyerekeknél és az altatógázzal történő altatások során nagyobb számban fordul elő, mint amúgy.
Mivel ezt mi is csak a hétvégén tudtuk meg, hogy van egy ilyen konkrét dolog, így ezt jeleztük is az altatóorvosnak, aki szerencsére maximálisan segítőkész volt (amúgy ez teljesen általános Svájcban, itt mindenki segíti a másikat) és tudta is, mi ez a bizonyos ED. Így készültek és az ébredés is könnyű volt. 1000x könnyebb!
Zalán műtétje tervezetten 8-9:40-ig tartott, de még 10 órakor se volt kész. Valamivel 10 óra után jött a nővér, hogy akkor menjünk a szokásos megbeszélésre. Csodálkoztunk, mert úgy tudtuk, hogy a professzor szabadságon van, ezért a doktornő műti Zalánt, a megbeszélésre pedig a professzor jött be.
Mint kiderült ő is operálta! A helyzet nagyon rossz pillanatnyilag. 3 daganat van a látóideg mellett 1mm-en. A nagy daganat területe is aktívnak tűnik, illetve többfelé elszóródott már. Pedig FOLYAMATOS kontroll alatt volt Zalán! Ez sajnos ennyire agresszív. Ahogy a professzor fogalmazott, ez egy extreme difficult eset. Ami azt jelenti, hogy rendkívül nehéz.
A professzor úgy látja, hogy most még időben vagyunk, uralható a helyzet. Nagyon-nagyon nehezen, de uralható. Ígérni semmit sem tud, de mindent elkövet! Nagyon bonyolult. Többféle terve is van, hogy mi van, ha az egyik nem válik be.
Ma (is) egy kombinált kezeléssel próbálkozott, amit holnap szintúgy megtesz, emellett ismét kemoterápiás kezelést kell kapnia Zalánnak. Több minden is szóba került, de mivel maga a daganat típus is rendkívül ritka, nagyon nehéz.
Itt van esély a gyógyulásra. Még van! Zalán küzd! Isten bizony, egy hős.
Mivel az alkalmazott kezelés(ek) miatt most nem mozgathatja a szemét, le is van neki ragasztva és emiatt lehúnyva tartja a másikat is. Azt mondta rá, minek nyissa ki, úgysem lát vele. 🙁
A professzor elmondta, hogy nagy valószínűséggel nem okoz gondot a látásában a mai/holnapi kezelés. Ha mégis, később ezt is helyrehozza. Zalán holnap sem fog látni valószínűleg. Erre is fel kell készülnünk. De ez legyen a holnap nehézsége, nem rohanunk a dolgok elé. Éppen elég nehéz ez a nap!
Hogy hogyan tovább? Egyelőre hetekig műtétek, ha jól reagál a jelenlegi kombinált kezelésekre Zalán. Ha nem? Akkor ki kell egészíteni mégegy fajta kezeléssel. Kemóval… Miegymással…
Hát, a helyzet nagyon rossz. Nincs rajta mit szépíteni. 🙁 Ez van! Szorítsatok, imádkozzatok kérlek, hogy hasson a terápia!