2021.08.16.

2021.08.16.

Most értünk haza a kórházból. Amíg Zalán eszi a jutalom csibeburgert (köszönjük szépen apának az utalást!) addig van egy kis időm írni!

A nap nem éppen úgy alakult, ahogy szerettük volna. Tegnap egész délután hívogattuk az osztályt, de nem értünk el senkit. Így a recepcióval beszéltünk, hogy pontosan mikorra kell érkeznünk reggel. Azt a választ kaptuk, hogy fél 9-re kell mennünk.

Reggel a kórházba érve szembesültünk azzal, hogy ismét rossz időpontot mondtak, és ma Zalán az utolsó a műtéti sorban (16 órára tervezték). Hát, akkor várunk. Közben ketten is “kiestek” előlünk, így mégse kellett olyan sokat várni.
A látásvizsgálat gyorsan lezajlott. A jobb szem szinte teljesen korrigált, talán emlékeztek, hogy nemrég 4%-ot mértek. Ma ez már 16% volt. Sajnos a bal szem… De ne rohanjunk előre!

A fotózások is gyorsan lezajlottak. Több géppel több felvétel is készült és most az első szegmentumot is vizsgálták, amitől jó előre halálra rémültem.

Azalatt a 10 perc alatt, míg a vizsgálat zajlott, újraéltem a 2019-es kezeléssorozat összes borzalmát.
Felidéződött bennem, mikor a fal tövében gugolva sírva vígasztaltam Zalánt, hogy ezen is túl leszünk. Együtt! És végre minden jó lesz.
Közben árgus szemekkel figyeltem a monitoron megjelenő képeket, hogy tudjam ha baj van. Én nem láttam semmit, ettől kicsit megnyugodtam. 🙂

Miután visszamentünk az osztályra, már gyorsan zajlott minden. Még 2 szemcsepp és már mentünk is a műtőbe. A liftben Zalán büszkén mesélte, hogy már nem is fél.
Hát, én kicsit megijedtem mikor 2 még ismeretlen altatóorvos nézett velem szembe. 🙂 Gyorsan megbeszéltük a szokásos dolgokat (angolul), minden rendben van-e, nem beteg-e, mikor evett-ivott utoljára. És már mentünk is be a műtőbe.
Öleltem Zalánt míg elaludt és egy puszival köszöntem el tőle. Még súgtam neki, hogy kinn várom, de szerintem ezt már nem hallotta. 🙂

Figyeltem az időt, 13:24-kor léptem ki a műtőből. A reggeli feszültséget legyőzve győzködtem magam, hogy minden rendben van, így mikor a szokásos fél óra eltelt, ismét összeugrott a gyomrom. Mégsincs rendben? De aztán 10 perc elteltével mikor indulhattunk le a megbeszélésre, már úgy gondoltam, ennyi belefér, mégis minden rendben. 🙂

Ez az érzés sajnos csak az iroda ajtajáig tartott. 1 fotó volt kikészítve az asztalra és a professzor már várt ránk.
Sajnos nem hozott jó híreket. 🙁

Ismét van egy daganat. Ismét a legrosszabb, diffúz, infiltráló típus. Ismét nagyon rossz helyen van, mindössze 1,5mm-re a látóidegtől. A professzor elmondta, hogy erre a fordulatra ő se számított, de még örülhetünk, mert elég kicsi egyelőre, de ha csak következő alkalommal fedezték volna fel, akkor nagyon-nagyon rossz lenne a helyzet.
Egész kezelési tervet vázolt fel ismét a professzor. A plakk kiesik a látóideg közelsége miatt. Ugyanemiatt a sima fagyasztás is kiesik. Egy egyre növekvő erejű lézeres kezeléssel próbálkozott most és ha ez nem hat, akkor egy speciális kezelést alkalmaz. Pontosan nem tudom leírni, de egyfajta fagyasztás ez is, de nem olyan, mint ami otthon van. Ha ez sem jön be, akkor még egy módszert megpróbál a professzor. Bízunk benne, hogy erre nem kerül sor!

Szóval sajnos nincs vége a harcnak, de a professzor szerint az esélyek jók, csak mivel Zalán betegsége genetikai eredetű és sajnos a legrosszabb típusú ebben a betegségben, nagyon nehézkes a kezelés. 🙁

A mai napon túlvagyunk. Zalán szerencsére jól viselte a beavatkozást, kapott is jutalmul a kórházban kisautót, plüsst (aminek nagyon-nagyon örül) és természetesen újabb szemeket a láncára.

Ma még tudtam viszonylag pozitív hangulatú posztot írni. Ne haragudjatok kérlek, ha holnapra rám zuhan a valóság! Megint…


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

10 − 1 =