Ha azt kérdeznétek, milyen úgy eltölteni az utolsó órákat a napból, hogy tudom holnap mi vár Zalánra és mi vár ránk, nagyon nehezen tudnám megfogalmazni.

Bár ebéd után kicsit lementünk egyet a Genfi-tó partjára, fagyizni, játszóterezni, kicsit kiereszteni a gőzt ami csak gyűlik, mégse tudom csak úgy félresöpörni az érzéseimet a következő nappal kapcsolatban.

Mivel a part csak néhány metro megállóra van tőlünk, szinte pontosan tudtuk tervezni mikorra kell “hazaérnünk” ahhoz, hogy a megszokott időben hívhassuk a kórházat mikorra kell érkeznünk holnap, meddig ehet és meddig ihat Zalán.
Az érkezési időpont közlésének pillanatától pedig elindult a lavina. Gyomorgörcs, hányinger, nyugtalanság. Félek!
Egyrészt ott a rossz álom és sajnos hiszek benne, mert be szokott jönni. 🙁 Imádkozom Istenhez és bízva kérem, hogy most valóban csak egy rossz álom legyen, mert máshogy nem lehet!!! Mert ha nem az lesz, akkor azt hiszem fel fogom adni. Mert ez az egész már felemészt.
Másrészt tudom mi vár ránk holnap. Olyan időpontunk van, hogy esély sincs arra, hogy a lehetséges időpontig egy csöpp kis ételt Zalánba erőltessek és nagyon-nagyon hosszú lesz a nap éhezve, hiszen amíg ő nem ehet, mi sem eszünk. Mondjuk én nem is tudnék. De nem is nekem lesz nehéz éhezni, hanem neki.
Félek, hogy újra megtörténik. Hogy hiába a premedikáció, a sok jótanács, a kedves és támogató közeg, Zalán újra átéli azt a borzalmat.
Sírnék ha nem lenne itt Zalán, de ilyenkor is mosolyognom kell, hiszen a gyerekek mindent éreznek.
Bár most játszik és már szerintem az utolsó sarok is zselében úszik a tegnap kapott slime laborjától, de látszik rajta, látom a tekintetén, hogy már nem olyan minden, mint pár órája.

Ez mindenkinek nehéz. Nehéz és lélekölő. Nem akarok arra gondolni, hogy holnap bármi történhet, de nem tudom elhessegetni magamtól. Azt AKAROM hinni, hogy minden rendben van és holnap is minden rendben lesz és egy újabb lépéssel közeledünk a végső siker felé.
Ezek azok az órák, melyekkel nem tudok mit kezdeni. Szeretnék elbújni bárhova, ahol senki se talál meg, hogy ne kelljen szembenéznem azzal, ami holnap lesz. Bármi is az.