Apa szemszögéből
Szertefoszlott…….
Tudjátok én ritkán irok inkább magamban tartom és örlödök. De most muszáj megirnom.
Szeptemberben még nem gondoltam volna hogy 7 hónap mulva sem vegzek, végzünk. Nem hittem volna, hogy s ház április 10-én még igy fog állni. Ahogyan neki álltunk amilyen lendület volt bennünk azt hittem karácsonykor már ott ünneplünk. Rengeteg apro kis akadály megtorpantott minket de 2 barátom akik még akkor is tivább gondolkodtak. Most ott tartunk hogy én már gondolkodni sem tudok s nem is merek. Holott már nincs sok. 3 szoba festés, parkettázás! Alsoszinten festés, parkettázás. Ennyi de valhogy szembe kell néznem azzal hogy a sok munka mellett -mentő, kisebb alkalmi munkák. Elveszik az erőmet. Nehéz mindig eljönnöm otthonról, hogy egy hazugsággal osonok el. Hazudok magamnak, s annak a kisembernek leginkább akinek annyira kellenne egy tiszta szoba. Pedig tudom hogy elfogytunk. Igen nagyon sok mindent kaptunk, de valahogy ez a hónap teljesen levett minket. 2 lakás több rezsi,kölcsöntörlesztés, iskolák, autó, utazás. Nagyon sok. Pedig mind a 4 gyerekem megérdelmelné, hogy már játszak velük. De amig nem készülünk el, az nem fog menni. Itt most már látszik hogy én már kevés vagyok. Itt már csak önökre szüámithatok, nehéz de igy van. Még egy utolsó löket kellenne, s a kisembereim boldogok lehetnének. S én többet lehetnék velük. Kérem segitsenek, ne nekem hanem a gyerekeimnek. Az álmoknak, hogy teljesüljenek. Köszönöm
One thought on “Apa szemszögéből”
Kedves apuka! Megértem, s tisztelet jar, mint mentős, s mint apuka is, hiazen párja helyett is on az aki ott van kisfiával a nehez helyzetben, s fogja a kezet, pontosan tudom milyen egy beteg gyerek. Sot, ketto. Koztuk egy vak, gyógyíthatatlan. Sajnos az adomány nem fogja meggyógyítani a kicsit, bar igy lenne. Gondoljon bele kicsi Abris anyukája lelkébe, akinek valóban a pénzen múlik a gyereke élete. Az öné meg otthon rohangál, s csak házról, nyaralásról, cirkuszrol álmodozik, khm.. pontosabban megkapja. Nézzen korul, mennyi hajléktalan, nélkülöző ember, koztuk gyerekek, idősek, akik életük nagy reszet dolgoztak le, becsülettel, s most a gyerekei tojnak ra. S, ugyan ugy szidják, mint a maga kedves felesége a minap is. Evek ota mást sem olvasok, ez kell, az kell, sokszor az átlag embernek luxus dolgok. Higgye el, megértem a helyzetet, kezdetektől olvasom. De, elmehetne a kedves felesége is dolgozni, s akkor nem önnek kellene ennyit dolgozni, vagy ha igen, tobb lenne. S nem folyton a betegségem járnak a felesége gondolata. Elhiszem, hogy pokoli, de eddig sem volt tragikus, szerencsére, s mar 4 eves a kicsi. Fertőzés veszély pedig nem az alberlet, szerintem, hanem a sok állat, nyaralás… De, nekem teljesen mindeg mit csinálnak, önök tudjak, csak azt gondolom ennyi adomány tized részével is boldog lennék. Csak ugy, ha az en gyerekemnek a legnagyobb vágya a sajat szoba, tenger, kMion, traktor, buli…. lenne, hisz akkor láthatna. De nekunk esélyünk sincs. Ha kérünk is lepattantanak. Szóval, ne haragudjon, de mi inkabb moat mar Abrisnak adunk. Foleg, hogy par hónapja egy azota angyalka, de az intenzíven is mosolygós kicsi anyukamat tiltotta a felesége, pedig csak jot akart. Ne kérjen, s ne használja fel a munkáját, mondja meg afelwsegenek, hogy menjen dolgozni, s jobb lesz. Azt gondolja, igy tobbet kap, ha on is leírja amit evek ota naponta kénytelenek vagyunk olvasni? Az adomány nem gyógyít, de a munka igen. S nem csak on az aki dolgozik. Kérdezem: kié a gyerek? Öné, vagy az embereké? Tessék eltartani! Ketto egeszseges felnőtt, meg rokonok, talan el tudnak tartani 4 gyereket. Nem kellene cirkuszban, nyaralni…. menni, s talan jutna a házra is. Meg miert is nem költözik oda a csalad, egy helységet felújítani, s akkor konnyebb lenne. Egyet mondjon meg meg nekem: hány olyan családot ismer, aki ketto haz, kocsi, 4 gyerek, egy fizetés… s mindent Adományból? Bocsanat, de muszaly volt elmondanám a véleményem önnek is.