András végre hazaért a táborból. Már nagyon vártuk, mert bár lassan felnőtt lesz, még mindig a gyerekünk és nagyon hiányzott! Jól érezte magát, sok élménnyel tért haza és csak úgy ömlött belőle a szó. Megtetszett neki a judo is, szívesen folytatná, de erre itt nincs lehetőség. 🙁 Falun más az élet, mint városon. Amit néha bánok, néha nem. 🙂 Nagy negatívum, hogy itt minden nagyon drága. 1 kg kenyér 390 Ft, hús csak heti egyszer kapható és horror áron (1kg…
Majdnem 10 évvel ezelőtt (csak 9 :)) egy forró nyári délután házasodtunk össze! Istenem, de rég volt! És milyen szép volt! 🙂 Köszönöm neked, apa, hogy kitartasz mellettem akkor is ha kiálhatatlan vagyok. Köszönöm, hogy vagy nekünk és sok férfival ellentétben nem hagysz el minket a bajban sem! Köszönöm, hogy dolgozol értünk, ha mi nem tudunk és köszönöm, hogy te vagy a gyerekeim apja és az az ember, akit szerethetek. Bár adni semmit sem tudok neked, csak magam, a szeretetem…
András tegnap elment elment táborba. Egyrészt örülök neki, hiszen nekünk nincs lehetőségünk elmenni (főleg nem a Balatonra), másrészt viszont szomorú vagyok, mert nagyon hiányzik. Egyszerűen azt szeretem, ha a ház a feje tetején áll és hangos a gyerekektől. Már az is feltűnik, ha csak egy nincs itthon. Főleg akkor, ha az pont a lelki társam. 🙂 De tudom, hogy jó helyen van és apa kollégája nagyon vigyáz rá. Legalábbis remélem! Zalán szerencsére jól van, de az éjszakáink nagyon nyűgösen telnek….
Már tegnap elkezdtem írni ezt a bejegyzést, de közben annyi mindent kellett csinálnom, hogy nem tudtam befejezni. Iszonyatosan rosszul éltem meg a tegnapi napot. hogy ez a hétfői stressz miatt van vagy a többi probléma miatt, azt nem tudom. Most, hogy egy újabb körön vagyunk túl Zalánnal, könnyebbnek kellene lenni a dolgoknak. Sajnos nem az. Ilyenkor, míg le nem tudjuk vezetni a feszültséget még nehezebb. Ma végre jön a hangyairtó ember, mert már a hócipőm tele van vele, hogy fürdeni…
Nehezebbre sikerült ez a nap, mint gondoltuk vagy szerettük volna. Borzasztó éjszakán vagyunk túl. Nem csak én nem aludtam, Zalán sem. Nem tudom mi volt vele. Reggel elővigyázatosságból már fél 6-kor elindultunk. Mint nemsokára kiderült, jól tettük. Kb. 20 km megtétele után, a győrújbaráti elágazásnál balesetbe futottunk. Még a mentők előtt, másodikként értünk oda, így apa már rohant is segíteni. Szegényem kezébe bele is állt az üvegszilánk. Nemsokára megérkeztek a rendőrök, tűzoltók és mentők és mi kis kerülővel de folytathattuk…
Annyi minden tombol a lelkemben, hogy alig tudom szavakba önteni. Nagyon nehéz napokat élünk. Fáradt vagyok, csalódott és kiábrándult. Olyan emberben csalódtam ma, akiről azt hittem a barátunk. Nekem, apának, Zalánnak. Ehelyett ma tudtam meg, hogy kibeszél a hátunk mögött… Nem baj! Ismét bebizonyosodott mennyire megcsal az emberismeretem… A házasságunk a végnapjait éli. Minden próbára teszi a kapcsolatunkat, a betegség, az anyagi gondok, a sok munka és most úgy tűnik, ezt nem éli túl. Nehéz! Legszívesebben sírnék, de már arra…
Zalán szerencsére jobban van. Sőt, igazából már kutya baja! 🙂 Ugyanolyan rosszcsont, mint a betegség előtt volt. Legalább 1 tonnás volt az a kő, ami a szívemről leesett, hogy csak egy fránya vírust sikerült összeszednünk és nem nagyobb baj van! Persze annak már kevésbé örülök, hogy tegnap este már Csenge hányt. Szerencsére csak egyszer és már ő is jól van. Reméljük nem terjed tovább, mert nincs mese, hétfőn menni kell. Újra! Izgulok, félek… Nincs is erre jó szó, hogy leírjam…