2022.03.22.

2022.03.22.

Régen szerettem (volna) utazni. Anno sokat vonatoztunk még a nagyobb gyerekekkel a Bakonyba, Veszprémbe, Balatonszemesre, Siófokra… Nagy utazások. Nekünk azok voltak.
Zalán betegségének kezdetétől egészen 2019-ig minden kezelést, kontrollt, utazást együtt csináltunk végig. Irdatlan mélységeket ismertünk meg. Együtt!

Ahogy a sors Svájc felé irányított minket és ezt tulajdonképpen még a magyar kezelőorvos vetette fel először, ezek az együtt megélt kezelések, utazások, a sok közös dolog mind elmaradt és mi “eleresztettük” egymást. Egyszerűen nem volt más választás. Szükséges rossz volt! Természetesen az élet megmutatta, hogy bármikor tud odacsapni ahol a legjobban fáj és a sok nehézség és távolság miatt még jobban eltávolodtunk egymástól.
Belegondoltál már abba, hogy milyen legjobb esetben is 3-4 hetente elutazni, otthon hagyni a gyerekeidet akkor is ha betegek, vagy bármi okból szükségük lenne rád? Úgy, hogy nem tudod, hogy csak a kötelező időt kell kivárnod a messziségbe vagy csak hónapok múlva ölelheted meg őket?
Belegondoltál vagy megtetted már akár csak egyszer is, hogy vezetsz 10-14 órán keresztül akkor is ha éhes, szomjas, fáradt vagy, mert muszáj?
Belegondoltál abba valaha, milyen egy idegen országban magadra hagyva boldogulni ha nem beszéled a nyelvet? És bármi adódhat. Legyen egy fogfájás vagy csak egy kis nátha, köhögés. Vagy akár csak abba, hogy milyen éveken keresztül tanítani egy gyereket írni, olvasni, számolni, közben fájdalmat csillapítani? Mert az iskola nem vár meg!

Rengeteg kérdés, melybe sokan bele se gondolnak. Svájc gyönyörű hely! Nyaralni, illetve telelni el se tudnék képzelni ideálisabbat. No de milyen áron?

Minden alkalommal mikor utazunk lepereg előttem a lehetséges forgatókönyv. Minden utazáskor tervezzük a hazatérést és úgy köszönök el a gyerekektől, csak pár nap és újra itthon leszek! Mindig hiszek és bízok abban, hogy most sikerülni fog! Mert egyszer sikerülnie kell!!!
Hamarosan ismét indulunk. Nemsokára ismét búcsúznunk kell és ez kimondhatatlanul nehéz és félelmetes. Nem tudjuk mi vár ránk, mit kell ismét átélnünk. Talán a tudomány végre a mi malmunkra hajtotta a vizet és jól alakulnak a dolgok. Talán gyorsan hazatérhetek a gyerekekhez! Talán…

Sokszor tettétek fel nekem a kérdést, mi a legnehezebb ebben az egészben. A legnehezebb a reményt életben tartani és olyan messzire űzni a rossz gondolatokat, hogy meg se forduljon az ember fejében, hogy nem győzhetünk.
Egyetlen dolgot bánok, de azt nagyon! Hogy nem hallgattam Andrásra 2017-ben, mikor a nappaliban a kanapén ülve azt kérdezte tőlem:

“Anya, te nem érzed úgy hogy nem haladnak a dolgok? Utána olvastam és Zalánnak már rég meg kellett volna gyógyulnia. Ebben a korban ez a betegség már nagyon ritka.”

Ha akkor hallgattam volna rá, talán nem lett volna szükség a Magyarországon elvégzett többtíz beavatkozásra, fájdalmasabbnál fájdalmasabb kezelésekre, ismételt és szembe adott kemókra (hátsó részbe!!!). Ha akkor, mikor feltűnt a “heg”, ki lett volna rendesen vizsgálva… Ha lett volna egy fluoreszcein angiográfia, egy OCT egy UBM vagy akár csak egy szem UH. De nem tudtuk! Soha nem hallottuk azt a kifejezést, hogy diffúz, infiltráló retinoblastoma. Hiába is kérdezgettük mikor fog már meggyógyulni Zalán… “Majd anya! Higgyék el, jó úton haladnak, csak egy kis türelem kell még! Eljön annak is az ideje!”

 

És közben Zalán szemében elszabadult a pokol. A betegség halkan és rejtetten elérte a szemlencsét és egy hajszál választotta el a látóidegtől, melyen már 5 aprócska áttét magocska telepedett meg a rengeteg úszkáló üvegtesti vetés (szóródás) mellett.
Amit itthon észre se vettek, kinn sikeresen kezeltek és mintegy varázsütésre (igaz, rengeteg komplikált kezeléssel) tüntették el a daganatokat! Aztán jött a covid és Zalán ismét itthon kezelődött amivel nem is lett volna baj, ha sikerül a tünetmentességet produkálni vagy… (erről később). Csakhogy 10 hónap jutott daganatok nélkül. Előbb egy, majd egyre több lett és a magyar orvos ismét hiába lézerezte meg őket. Már volt UBM, volt OCT, de semmit se értünk vele, mert ismételten a diffúz, infiltráló típus támadott, ráadásul a látóideg felé. Először alattomosan, a kezelt daganat széleinél jelentek meg az új kis sejtek és egyre jobban törekedtek, hogy ők nyerjenek. Volt, hogy csak 2 napot tölthettünk emiatt itthon és azonnal vissza is hívtak minket Svájcba, mert a professzor 2 hét szabadságra készült és senki másnak adta át Zalánt, annyira komplikált az esete. Így esett, hogy Zalán péntek este 6 órakor még a műtőben volt. De sikerült! Ismét ő győzött!
Most, hogy újra menni készülünk, ezek az emlékek még elevenebbek és csak remélni tudom, hogy gyorsan, nagyon gyorsan és hamar visszatérhetek a gyerekeimhez.
Sokan kíváncsiak vagytok, hogy alakult a családunk. Hibáztunk, biztos vagyok benne, hogy mindketten követtünk el hibákat. Hiszen csak az nem hibázik, aki semmit sem csinál. A családunk egyben van és törekszünk arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Egyszer megígértük… Amíg Zalánnak szüksége van ránk… Talán tovább is! 🙂

Kérlek szorítsatok nekünk, Zalánnak! Ha tehetitek, akkor pedig támogassátok Zalán gyógyulását! Köszönjük szépen mindenkinek! ❤️

Lépéselőnyben Zalán Egészségéért Alapítvány

OTP Bank

11737007-23725209

Külföldről indított utalások esetén:

IBAN: HU17 1173 7007 2372 5209 0000 0000

SWIFT(BIC): OTPVHUHB

PayPal: lepeselonyzalan@gmail.com

Adószám: 19235925-1-08


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhét − hat =